Kosárlabda: a nyolc közé vágyik a profikkal megerősített MAFC

2007.10.17. 23:33
Címkék
Szombaton játssza első hazai bajnoki mérkőzését ebben a szezonban a MAFC férfiegyüttese, és mindjárt az eddig veretlen Univer Kecskemét ellen.
Az utóbbi években élvonalbeli csapat nélkül maradó fővárosi kosárlabdázás reményeiről tartott szerdán sajtótájékoztatót Horváth Frigyes egykori főtitkár, a MAFC klubigazgatója. A műegyetemisták a legfelsőbb osztályban három amerikai – Jitim Young, Jermaine Thomas és Edwin Draughan – és egy magyar – a sokszoros válogatott Góbi Henrik – profival megerősítve a legjobb nyolc közé jutást, vagy legalább a biztos bentmaradást tűzték ki célul. Mivel a MAFC amatőr egyetemi klub, ezért létre kellett hozni egy gazdasági társaságot – MAFC Basket MHG Kft. néven –, amely az NB I-es csapatot működteti. A klubvezetőség és Dinnyés Attila vezetőedző reményei szerint a támogatók is felsorakoznak majd az együttes mögött, főleg ha minél előbb megszületik az első győzelem. Erre már a nyitányon, a bajnok Szolnok otthonában is megvolt az esély, de akkor még a döntő pillanatokban megremegtek az egyetemista kezek.
Legfrissebb hírek

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házidöntőt

Tenisz
27 perce

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
37 perce

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
45 perce

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
50 perce

NB II: Varga Kevin góljával vezet a Karcag a Szeged ellenében

Labdarúgó NB II
1 órája

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
1 órája

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Novák duplával fordított a Gyirmót Lőrincen

Labdarúgó NB II
1 órája