Kosárlabda, női NB I: válságos helyzetben a DKSK

MTI MTIMTI MTI
2006.11.11. 00:33
Címkék
Tulajdonosváltás történt a NB I-es női kosárlabdacsapatánál, miután a klubot fenntartó kft. 88 százaléknyi tulajdonrészét Hatvani Olivér, a klub menedzsere 1 forintért megvásárolta.
A tranzakció apropóján rendezett pénteki sajtótájékoztatón kiderült, az eddigi többségi tulajdonos Internetes Média Kft. távozásával válságos helyzetbe került a csapat.

Hatvani elmondta, a DKSK adóssága jelenleg 60-80 millió forintra tehető, s e mellett még a folyamatos működéshez szükséges költségeket is elő kell teremteni. A korábban a klub ügyvezetőjeként is dolgozott sportvezető ehhez hozzátette, hogy a hitelezők eddig türelmesek voltak és ő minden erejét latba veti az életben maradás érdekében.

A nehéz helyzetre tekintettel a vasárnapi, Kecskeméti KC elleni hazai bajnoki mérkőzését az "összefogás napja" jegyében rendezi meg a gárda. Belépőjegyet nem szednek, a bejáratnál becsületkasszát helyeznek el, abba mindenki annyi pénzt dob be, amennyit akar. Szimpatizánsaikat pedig arra kérik, hogy mindenki vigyen magával egy embert az összecsapásra.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
1 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
1 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
2 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik