"Régebben is jellemző volt rám, hogy ponterősen kezdtem a meccseket, talán a bemelegítésem sikerül jól" - mondta egy nappal önnön parádéja után Sitku Ernő, az Atomerőmű erőcsatára.Aki esetleg nem tudná, a paksiak ásza megalapozta csapata remeklését a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, az első negyed végéig tíz pontot rámolva be a Debrecen gyűrűjébe. S minthogy Sitku a folytatásban sem vesztegette az idejét (25 ponttal zárt, ami eddig csúcs az idei döntőben), sokat tett az ASE előnyéért."Szerencsére a rájátszásra összeállt a játékom, már nem hátráltat az Achilles-sérülésem, amely az évad elején csaknem fél évig megkeserítette az életemet - tette hozzá a kosaras, aki csöppet sem furcsállja, hogy a szerdai meccsen többször is üresen állhatott bele a triplába. - Azért kaphattam meg viszonylag tisztán a labdát, mert Smith vagy Mészáros betört, és onnan hozott helyzetbe. A másik lehetőség az lett volna, hogy valamelyikük ziccert dob."Ami pedig a mai folytatást illeti, Sitku amondó, egyetlen pezsgőt sem pakolt be a fridzsiderbe, ami persze nem jelenti azt, hogy ne számolna vele, hosszú éjszaka elé néz. "A pezsgő a vezetők dolga, ha kell, azt majd ők intézik…" - zárta le a témát a paksiak kiválósága. Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra
Adatbank
MAGYAR KUPA
A JÁTÉKVEZETÔK
Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-
Kosárlabda-lexikon
Kosárlabda-fórumaink
Szavazás
Tabella, fordulóról fordulóra
Adatbank
MAGYAR KUPA
A JÁTÉKVEZETÔK
Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-
Kosárlabda-lexikon
Kosárlabda-fórumaink
| A legponterősebb paksiak | |||
| Név | Meccs | Pont | Átlag |
| 1. Chris Monroe | 2 | 44 | 22 |
| 2. Sitku Ernő | 3 | 42 | 14 |
| 3. Wayne Smith | 3 | 29 | 9.7 |
| A legponterősebb debreceniek | |||
| Név | Meccs | Pont | Átlag |
| 1. Roman Horvat | 3 | 36 | 12 |
| 2. Szendrei József | 3 | 30 | 10 |
| 3. Patrick Lee | 3 | 28 | 9.3 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







