Debrecen már az Atom elleni finálé lázában ég

2005.05.31. 22:53
Címkék
A DVSC labdarúgóinak mennybemenetele után újabb bajnokavatásra készül a cívisváros. Igaz, a Vadkakasok kosarasai előtt még hosszú út áll az aranyéremig, a csapat már így is sporttörténelmi tettet hajtott végre a döntőbe jutással.
A csütörtökön kezdődő Atomerőmű SE- Debreceni Vadkakasok finálé kapcsán tartott kedden sajtótájékoztatót a hajdúsági klub a gárda törzshelyének számító Pálma sörözőben. Az együttest működtető gazdasági társaság első embere, Takács László elmondta, hogy a döntő hazai mérkőzéseire nem emelik meg a jegyárakat, így természetesen zsúfolt házra számítanak az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

"Bár a pályaelőny az Atomerőműnél van, mi nem leszegett fejjel, s ami a legfontosabb, nem esélytelenül vágunk neki a három nyert meccsig tartó sorozatnak - fogalmazott a klubvezető. - A csapat hazai környezetben eddig veretlen a bajnokságban, s mivel az Atom a rájátszásban már kétszer is veszített Pakson, hiszem, hogy mi is nyerhetünk a Duna-parti városban. Akkor pedig valóra válnak legszebb álmaink!"

A cívisvárosban a jövőre is gondolnak, éppen ezért a döntő kapcsán tapasztalható lelkesedés hatására építve bejelentették, hogy az ősztől új sorozatot indítanak, a város és a megye alsó tagozatos általános iskolásainak "Kiskakas" bajnokság néven. De visszatérve az A-csoportos bajnokság fináléjára: jó hír, hogy vége a teljes rájátszásra jellemző "kameranélküliségnek", és a sportcsatorna a párharc valamennyi összecsapását műsorára tűzi. Csak a rend kedvéért: a három nyert mérkőzésig tartó fináléban ezen a héten csütörtökön, illetve vasárnap csapnak össze a felek, míg a jövő héten szerda, s ha szükséges, péntek és vasárnap a játéknap.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
3 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
19 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
26 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
45 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
49 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
59 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik