Összeomlott a bajnok

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2005.05.22. 23:13
Címkék
A női NBA kilencedik idényét nyitó játéknap összes mérkőzésén, így a Seattle Storm-Los Angeles Sparks és a Connecticut Sun-Detroit Shock rangadókon is, vendéggyőzelem született.
A címvédő Storm - amely ráadásul ezen a napon mutatta be közönségének a tavaly megszerzett bajnoki gyűrűket - hiába kísérletezett ligarekordot érő 32 triplával, ezekből csak hat ment be, és a végül 23.7 százaléknál megállapodó mezőnymutató negatív csúcsként került be a csapat történetébe. Miközben a Storm húzóembere, Lauren Jackson 84 mérkőzés után éppen ezen a presztízs szempontjából roppant fontos összecsapáson ragadt először tíz pont alatt (8), a Sparksban Lisa Leslie 23 ponttal, az új szerzemény Chamique Holdsclaw 16 ponttal és 14 lepattanóval zárt - nem lehetett kérdéses a vége… Leslie ráadásul úgy villantott, hogy már a kilencedik percben három személyi hibánál járt.A másik rangadón a detroiti Deanna Nolan (11-11 pont és gólpassz, 10 lepattanó) a liga történetének negyedik tripla dupláját érte el - korábban Lisa Leslie (2004), Margo Dydek (2001) és Sheryl Swoopes (1999) örülhetett ilyen bravúrnak. Az első játéknap pontkirálynője az említett houstoni Swoopes volt (26).WNBA, ALAPSZAKASZ, 1. JÁTÉKNAP
Seattle Storm-Los Angeles Sparks 50-68, Connecticut Sun-Detroit Shock 67-78, San Antonio Silver Stars-Houston Comets 70-78, Phoenix Mercury-Sacramento Monarchs 72-77, Charlotte Sting- Washington Mystics 42-60
Az NBA-ben a Phoenix-San Antonio nyugati döntő lapzárta után kezdődött meg, a Miami-Detroit keleti finálé nyitó mérkőzését ma rendezik.
Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
10 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
24 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
37 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
48 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
59 perce

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik