Bronzra kárhoztatott Pécs

Látszott a lányokon, amikor félórával a meccskezdés előtt bejöttek a pályára melegíteni, mennyire jólesik nekik ez a fajta odaadó rajongás.
"Itthon vagyunk!" - zengett a lelátóról, és ők tényleg otthon érezhették magukat, mert ez a kórus töltötte be az egész termet, és brnói illetőségű nézők hiányában nem is volt senki, aki túlkiabálja a magyar drukkereket az első elődöntőn. A nagy kérdés azonban az volt: vajon a kedvenceik megnyerik-e a maguk párbaját? Az ötödik négyes döntőjükre készülődő csehek nagyon fogadkoztak, hogy végre átlépik az elődöntő küszöbét, de hát ugyanez volt a terv magyar oldalon is.

Gyors kosarakkal kezdődött a nyitó meccs, pedig mindkét fél nagyon nagy súlyt fektetett az emberfogásra, ezért aztán a játékosoknak alaposan meg kellett nézniük, hová is passzolják a labdát. Később, ahogy esett vissza a dobószázalék, ki is ütközött, hogy ez bizony védekezős meccs, és a nagy üldözőversenyben egyre több volt a hiba itt is, ott is. Szerencsére azért eleinte itt a kevesebb, és az Iványi triplájával lélegzethez jutó MiZo szinte végig előbbre tartott az első negyedben. Közben, ahogy szokta, Rátgéber László rotálta a csapatát, a hetedik percben már csak az előbb említett csupa szív csapatkapitánya mondhatta el magáról, hogy nem ült a cserepadon a kezdő ötös tagjai közül, de nem sokkal később, Fegyverneky irányítóvá "tételekor" azért jutott neki is egy kis pihenő.

A helyzet mégsem volt túl rózsás, sőt egyre kevésbé volt az, mert hiába kiabálta a pálya széléről lelkesen még Rózsa Gábor, a pécsiek ügyvezetője is, hogy "Védekezz!", az első játékrész hajrájában két brnói tripla is beakadt, és nem elég, hogy ezzel kiegyenlített az ellenfél, az exsoproni Zirková éppen hogy beeső ziccerével az első dudaszó pillanatában a vezetést is megszerezte - az összecsapás során először. Ám sajnos korántsem utoljára, mert a második tíz percben többnyire nála volt az előny, és ha nincs a bokasérülése ellenére a játékot vállaló Vilipics, el is húzhatott volna a Brno. Egyedül a 16. percben, egy tipikus Károlyi-hármas után örülhettünk magyar vezetésnek ebben a negyedben, a térfélcsere előtti percekben ellenben kétszer már hatpontos előnye is volt a kétségkívül jobban játszó Gambrinusnak.

Hogy baj van, azt mégis inkább a második félidő legelején lehetett érezni, amikor az első támadás során hiába dobta át Vecerová kétszer is a gyűrűt, a lepattanónál mindannyiszor elaludtak a baranyaiak, amit Zirková büntetett triplával. Iványi fújt riadót egy triplával, majd kisvártatva még egyet elhelyezett a Brno gyűrűjében, és mivel Vilipics is betett újabb négy pontot a közösbe, 23. percbeli nyolcpontos hátránya után nem sokkal már az egyenlítésért támadhatott Rátgéber együttese. Ez aztán, ha nem is elsőre, de meglett - ki más, mint az extrát nyújtó Vilipics büntetőiből. Védekezésben viszont valaki nagyon nem volt extra a jobb alsó sarokban, mert Poto a második kinti találatát érte onnan el gyors egymásutánban, de Vilipics fordulásból bedobott középtávolijának köszönhetően mindössze egy pont választotta el a csapatokat a nagy csata háromnegyedéhez érkezve, tehát teljesen nyílt maradt a meccs.

Aztán három perc alatt gyakorlatilag hiábavalóvá vált az addigi munka: a center McWilliams második triplája egy 7-1-es rohamhoz adta meg az alaphangot a vetélytársnak, és bár Iványi negyedszer is betalált a messzeségből (negyedik kísérletéből…), míg Vilipics támadólepattanókat szerzett, két játékos jó teljesítménye kevésnek tűnt a sikerhez. Az is volt. Három és fél perccel a vége előtt, 56-67-nél tíz pont fölé kúszott a különbség, és hiába kért időt Rátgéber László, nem nagyon mutatkoztak a kedvező változás jelei. A brnóiak türelmesen kijátszották a támadóidejüket, bedobálták a büntetőiket, így nem volt esély a felzárkózásra.
Egy álommal szegényebbek lettünk… ---- S ---- &