Férfibajnokság: edzőváltás Egerben

2005.04.07. 00:36
Címkék
Radovics Józseffel kezdték, Farkas Attilával folytatták, és pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Gojan Mijoviccsal fejezik be első élvonalbeli idényüket az egriek. A Fenstherm-Vitai Eger csapatánál ugyanis szerdán edzőváltás történt: 21 bajnoki mérkőzést követően közös megegyezéssel szerződést bontott Farkas Attilával a hevesi egylet.
Az újoncnál már az első trénercserére sem kellett sokat várni, mert a Kaposvárott rendezett 1. fordulót követően megköszönték Radovics József munkáját, aki a Sasokat a B-csoportból az A-mezőnyben gardírozó Földesi Attila helyét vette át tavaly nyáron. Október végén aztán következett Farkas Attila, az együttest a salgótarjáni évek alatt korábban már vezénylő szakvezető. Neki ezúttal 21 első osztályú meccs adatott meg, közte csupán két győzelemmel és sok-sok gonddal."Több problémával is meg kellett küzdenem az elmúlt időszakban, ám ezekre nem térnék ki. Kudarcként éltem meg az Egerben töltött hónapokat, mert több van ebben a csapatban, ám ha sikerül is a bennmaradás, azt már nem velem teszi a gárda. A csapattól barátságban váltam el, a játékosoknak sok sikert kívántam a folytatáshoz" - mondta a szakember, akit nem lepett meg az egri vezetés szerződésbontásra vonatkozó bejelentése.

"A munkáját becsülettel és maradéktalanul elvégezte, ám a helyzetünk úgy kívánta, hogy megtegyük ezt a lépést - indokolta az edzőváltást Dániel Tamás, a Fekete Sasokat működtető társaság ügyvezetője, aki hangsúlyozta: közös megegyezéssel történt a váltás, ám erről többet nem kíván mondani.

Farkas mellett Jay Joseph sem lesz már ott szombaton a Kecskemét ellen játszó egrieknél. Az amerikai játékosnak másfél hónap múltán intettek búcsút. Az ok: nem volt elég agilis, nem tudta pontokra váltani a tudását.

A keretében három délszláv játékost (Djokics, Kahrimanovics, Jokszimovics) is felvonulató egri gárda mestere a szerb Gojan Mijovics lett. A 48 éves szakvezető 2000 őszén 13 meccsen már irányította az akkor Salgótarjánban szereplő Fekete Sasokat. Egerbe az iráni Zob Ahan Esfahan nevű klubtól került, ahonnan tíz napja jött ismét Magyarországra.
Legfrissebb hírek

Gianni Infantino ötszázmillió jegyigénylésről számolt be

Foci vb 2026
31 perce

Curling vegyes páros vb: győzelem után a bennmaradásért játszanak a magyarok

Téli sportok
40 perce

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
1 órája

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
1 órája

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik