

Nagyon fegyelmezetten játszott mindkét csapat, alaposan meg kellett dolgozni minden egyes dobóhelyzetért és lepattanóért, ennek megfelelően sokáig egyik fél sem tudott jelentősebb előnyt kiharcolni. Nem úgy Lapov, aki egyre inkább nyerésre állt a centerek küzdelmében. A kecskemétiek kulcsembere minden mutatóban jobban állt az első félidőben, miként csapata is vezetett, a nagyszünet előtti jó hajrának köszönhetően. Látszott, hogy a vendégek alaposan felkészültek a paksiakból, akiknek jóval több vállalkozókedv és pontosság kellett a második félidőben a győzelemhez. Monroe is érezhette ezt, hiszen sorozatban elért hat pontjával sokat kozmetikázott első félidei gyenge dobószázalékán. A többiek azonban ekkor még nem nőttek fel mellé, félszegen játszott ebben az időszakban a listavezető, a rontott dobások utáni lepattanókat is inkább az ellenfél gyűjtötte be, szóval erőlködött az ASE.

Chris Monroe szokásához híven remekül húzta a paksiak szekerét (Fotó: Danis Barna)
Mi döntötte el a rangadót?
Mészáros Zalán, a paksiak csapatkapitánya: - Az, hogy három ponttal többet dobtunk. Tényleg nem tudok mást mondani, hiszen két egyforma csapat játszott ma.
Meszlényi Róbert, a kecskemétiek vezetőedzője: - A végjátékban a paksiak voltak higgadtabbak, ez meghatározó volt. Gratulálok a győzelmükhöz!
Tabella, fordulóról fordulóra
Adatbank
MAGYAR KUPA
A JÁTÉKVEZETÔK
Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-
Kosárlabda-lexikon
Kosárlabda-fórumaink
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







