PVSK: ez kezdetnek kifejezetten jó

2005.02.23. 00:09
Címkék
Mindkét csapat akaposan rákészülhetett a meccsre, legalábbis erre utal, hogy a zaporizzsjaiak elhalasztották, míg a pécsiek előrehozták múlt heti bajnokijukat. Hiába, ez már az egyenes kieséses szakasz, itt már bármilyen apróságnak óriási lehet a jelentősége - pláne a kipihentségnek!
A kereken két méter magas Aljoskina tizenöt másodperc elteltével dobta az első kosarat, de hamar kiderült, nem kell annyira tartani tőle, a nyitó negyedben - amelyet meggyőző, 11 pontos előnnyel zárt a MiZo-Pécsi VSK - többször már nem talált be a mezőnyből. Hogy az idegenlégiós nélkül, ám válogatottak sorával felálló ukrán bajnoknál jobb csapat a baranyai, az elég korán nyilvánvalóvá vált a közönség számára, és ezt az eredményjelző is híven tükrözte.

A nyolcadik percben Fegyverneky arca megsérült, le kellett cserélni, azonban nélküle is jól ment a játék a hazaiaknak. A kezdeti néhány labdaeladás, kihagyott ziccer után megnyugodott az Iványi irányította együttes, és ha olykor hibázott is, azt a vendégek legfeljebb csak annyira tudták kihasználni, hogy valamelyest faragjanak tetemes, közben húszpontosra növő hátrányukból.

A nagyszünetet követően Fegyverneky visszatért a parkettre - korábban a szája repedt fel -, a vasutasok pedig egyre jobban elhúztak. Már-már felsejlett az ukránok számára a megalázó vereség képe, amikor elkezdtek hárompontos kosarakat szórni, ezért sikerült a harmadik negyedet döntetlenre kihozniuk. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az összes csereemberüket bevető pécsiek egy kicsit visszavegyenek a lendületükből, ez viszont szurkolóik nagy örömére nem tartott sokáig, ismét felpörögtek, és újból lázba hozták a lelátón helyet foglalókat.

Ebben Iványi vállalt főszerepet, továbbra is kimagaslóan irányítva és látványos kosarakat is szerezve. A vendégek egyre inkább elbizonytalanodtak, akadt olyan támadásuk, amikor háromszor egymás után ziccerezhettek, mégis mindegyik kísérletüket elhibázták.


A vége 26 pontos hazai győzelem lett, ami azzal a megnyugtató érzéssel is jár, hogy a magyar bajnoknak Ukrajnában is minden esélye megvan a nyerésre, mert lényegesen jobb csapat benyomását keltette.
Legfrissebb hírek

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
20 perce

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
24 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
42 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
50 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik