Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005
Adatbank: MiZo-Pécsi VSK
Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői
Kosárlabda-fórumaink
Rögtön az elején szögezzük le, Korie Hlede életművész, a szó jó értelmében. A PVSK-Mizo női kosárcsapatának horvát légiósa a fél világot végigcsavarogta már, holott 18 évesen fogalma sem volt arról, mi lesz, ha nagy lesz. Egy évvel a középiskola elvégzése után döntötte el, hogy szerencsét próbál az Egyesült Államokban. Sportösztöndíjjal került a tengerentúlra, három csapat mezében öt idényt húzott le a női NBA-ben, de játékának minőségén túl más is megváltozott az életében.

A Mizo horvát légiósa évekkel korábban találkozott Buddha tanításaival, és azóta a vallásba vetett hite is segíti ôt

Korie Hlede (Fotó: Laufer László)
"Arra azért szakítok egy kis időt, hogy felkeressek egy buddhista templomot, még ha nem is vagyok a szertartások híve - vallja Hlede. - Ebben a filozófiában az a jó, hogy egyedül is gyakorolhatja az ember. Persze a jövőben azért Japánba elmegyek egyszer legalább fél évre, hogy legyen egy kis rálátásom arra a kultúrára is. Az egész világot nem ismerhetjük meg, de törekednünk kell rá, hogy a lehető legtöbbet lássuk belőle."
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







