

Az egyébként győztes (90-68) mérkőzésen mindössze 15 pontot szerző Nowitzkinek másodszor kell pótlásra jelentkeznie, három éve ugyanis Terry Porter verte ki a fogát a Dallas és a San Antonio egyik rájátszásbeli öszecsapásán.
A mostani történet érdekessége, hogy Nowitzki fogorvosa véletlenül éppen ott volt a nézőtéren, így az öltözőfolyosón eltűnő All-Star-játékost gyors elsősegélyben részesítette. A helyi szurkolók kedvence a második negyedben már ismét pályán volt.
Edzője, Don Nelson nem tekintette tragédiának a történteket, sőt: csapata győzelme még akasztófahumorát is előhozta.
"Dirk a nagyanyámra emlékeztet, akinek kilencvenhatéves korában már nem voltak elöl fogai" - ironizált a szakember.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







