Az NSO ajánlja:
Tabella, fordulóról fordulóra
Adatbank
Adatbank: Univer KSE
Adatbank: Marc-Körmend
MAGYAR KUPA
A JÁTÉKVEZETÔK
Bajnoki múlt:
Férfi NB I, 2003-2004
Férfi bajnokcsapatok, 1933-
Kosárlabda-fórumaink
Debrecen: vége az ínségnek
Eseménydús szombat elé nézünk, a nyolcadik fordulóban két, ragyogónak ígérkező meccset is találunk a programban. A várakozással teli napokat maguk mögött tudó debreceniek Szolnokra látogatnak, míg a nem is olyan rég éppen a Vadkakasokat megállító PVSK Pakson lép parkettre.
Nézzük az előbbi párharcot, melyen a tabella harmadikja fogadja a listavezetőt! A négymeccses győzelmi szériát maguk mögött tudó szolnokiak várakozáson felül teljesítenek ebben az évadban, s nem titkolják, folytatni kívánják jó sorozatukat. Pór Péter edző elmondta, hogy nem a legjobb előjelekkel készülnek, hiszen az Atomerőmű elleni diadal fő letéteményese, az akkor 33 pontig jutó, szerb-montenegrói Dragan Alekszics torokgyulladással bajlódik, míg az amerikai Derrick Stroud a bokáját fájlalja. A fiatal tréner ennek ellenére bízik benne, hogy mindketten pályára tudnak lépni. "Remek csapat a Debrecen, és egyénileg is kiváló erőkből áll - fejtegette Pór. - Csak okos, türelmes kosárlabdával érhetünk el ellenük jó eredményt. Jósolni nem szeretnék, úgyhogy csak annyit mondanék, szép játékkal szeretnénk búcsúzni közönségünktől, amely ismét mellettünk áll, s meccsről-meccsre rengeteget segít bennünket."

Lee-re (balra) és a listavezetô Debrecenre kemény meccs vár Szolnokon (Fotó: Laufer László)
Nagy csata várható Pakson is, ahol az odahaza még veretlen (Kecskeméten és Szolnokon botlott meg a gárda) ASE a Debrecen skalpját is begyűjtő PVSK-t fogadja. A hazai környezet Mészárosék mellett szól, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Richardson, Ivkovics, Jovanovics vagy éppen Csirke bármikor előrukkolhat valamiféle káprázattal.
Dzsembori a Tiszaligetben
Kosárkarácsony elnevezéssel egész napos programot szerveznek szombaton a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Délelőtt 10 órától a 100 Folk Celsius zenél, délután kettőtől a sportiskola legtehetségesebb kosarasnövendékei bemutatóznak, majd az Olaj és a Debrecen juniorjai mérik össze erejüket. Este hat órakor pedig jöhet a főmeccs. Egész nap ingyenes lesz a belépő, a bérletesek pedig külön ajándékot is kapnak. Forralt borral és kaláccsal várnak mindenkit a szervezők.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








