Richardson nyolc, Sztojakovics hat triplát dobott

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.12.06. 20:16
Címkék
Remekelt a Csendes-óceáni csoport első két helyén álló Phoenix és Sacramento az NBA legutóbbi játéknapján, a Suns Portlandben győzött 22 ponttal, míg a Kings 18 pontos hátrányból fordított és nyert a Boston ellen.
Az arizonaiak (14 győzelem, 3 vereség) ezzel megőrizték előnyüket a kaliforniaiakkal (12, 5) szemben a divízió élén.
Portlandben az első félidő kiegyenlített játékot hozott, majd 45-43-as Blazers-vezetésnél Quentin Richardson belelendült, és sorozatban négy triplát dobva 55-47-es előnyhöz juttatta a vendégeket. Innen pedig már nem volt megállás, a Suns simán nyert. Richardson 12 hárompontos-kísérletéből végül nyolcat értékesített, ami már önmagában is óriási bravúr, hát még úgy, hogy az egész portlandi gárdának egy sem jött össze (a Phoenix 15-tel zárt). A Sunsnak egy találkozóval ezelőtt, a Minnesota ellen megszakadt a kilencmeccses győzelmi sorozata, de úgy tűnik, a Timberwolves elleni botlást hamar kiheverte a gárda.

Richardson (a labdával) nyolc triplát szórt a Portland elleni meccsen
Richardson (a labdával) nyolc triplát szórt a Portland elleni meccsen
Richardson (a labdával) nyolc triplát szórt a Portland elleni meccsen
A Sacramento is majdnem megbotlott a Boston ellen, az első negyed után legalábbis úgy tűnt, hogy a Celtics meglepetést okoz az ARCO Arenában, hiszen 36-18-ra vezetett. Ám a Kings játékosai nem hagyták cserben szurkolóikat, akiket remek játékkal (a második és harmadik negyedben összesen 75 ponttal) és végül 14 pontos győzelemmel ajándékoztak meg. Itt Predrag Sztojakovics volt a triplakirály, a szerb hat távoli dobást értékesített, és 27 pontig jutott. Brad Miller és Chris Webber is kitett magáért, remek dobóteljesítményük mellett tíz-tíz lepattanót jegyeztek. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
18 perce

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
31 perce

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
41 perce

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
41 perce

Szijjártó Péter fogadta Bondár Annát, miután ukrán ellenfele nem fogott vele kezet

Tenisz
55 perce

Már a Juventus is figyeli az ifi BL-ben triplázó Kovács Bendegúzt – sajtóhír

Légiósok
58 perce

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
1 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik