Az NSO ajánlja:
Az Euroliga eredményei, menetrendje
Adatbank: MKB-Euroleasing Sopron
Vajda-Kozacska 5-2! Másfél perc elteltével akár ez is állhatott volna az eredményjelzőn, hiszen a zónával kezdő ukránok ellen a soproniak ifjú üdvöskéje egy szép középtávoli tempóval nyitott, majd egy remek triplával folytatta.


Ahogy a meccs, a második negyed is Vajda kosarával indult, a változatosság kedvéért ezúttal betörés után talált be. A vendégeknél pályára lépett mind az U18-as, mind az U20-as Európa-bajnokságon legjobbnak választott Gorbunova. Gondot azonban nem ő okozott, inkább a másik csere, Zserzserunova, no meg, hogy a 13. percben Matovics megkapta harmadik személyijét.
A vendégek ügyes összjátékkal könyörtelenül kihasználták a soproni védekezési hibákat. Volt olyan akciójuk is - s ez érthetően nem nagyon tetszett a soproni közönségnek -, amelynek során négyszer szerezték vissza a lepattanót a hazai gyűrű alatt, és ötödjére találtak be. Fel is jöttek hat pontra, ám a félidő vége a soproniaké volt. Vajda újabb remek betörésekkel vétette magát észre, majd az apró Borovicková hatalmas szíve tolt egyet a zöld-sárgák akadozó szekerén - a szlovák lány előbb duplát, majd triplát dobott, és Blahusková is megvillant a végén. A szünetben 13 ponttal vezettek a zöld-sárgák.
A harmadik negyed óriási dobópárbajt hozott. A hazai csapatban magára talált Gordana Kovacevic, őt nem tudták tartani ekkor az ukránok. A vendég csapatban is volt egy vezéregyéniség, mégpedig Pis-Mennik, sőt időnként felnőtt mellé Fenko is. A különbség nagyjából tíz és tizenöt pont között ingadozott, nyugtatóként hatott a szurkolóseregre Vajda Anna sarokból beemelt triplája a negyed közepén. Tartotta előnyét a hazai csapat, ám a szurkolók nem dőlhettek hátra, hiszen gyakorlatilag minden hazai kosárra jött válasz az ukránoktól. A negyed végén aztán Natalija Hejková intézett egy kedvesnek nem éppen tűnő szózatot nyelvtörő szlovák nyelven Janac játékvezetőhöz, aki egy hazai akciónál befújta a negyedik személyit Matovics ellen. A záró szakasz is Vajda-kosárral indult, ezúttal a betöréses verzió volt műsoron. A lengyel játékvezető pedig egy pillanatra átment teniszbíróvá, sípszava után hangos "Out!" kiáltással jelezve: Pismennik a labdával a kézben kilépett a játéktérről. Kovacevic irányítóvá lépett elő, de ebből a pozícióból is eredményes volt. A negyed első felében 15 pont körüli előnyt állandósított a soproni csapat.

Kovacsevics (a labdával) nagyon élt az ukránok között, 23 pontja nélkül könnyen bajba kerülhetett volna a Sopron
Nehezebb volt, mint várta?
Gordana Kovacsevics:
Valóban, valamivel könnyebb mérkőzésre számítottam. Hogy nem így lett, annak elsősorban az volt az oka, hogy ezúttal nem kosaraztunk olyan jól, mint múltkor. Egy ilyen magas szerkezetű csapat ellen, mint a Kozacska, sokkal gyorsabban, agresszívabban kellett volna játszanunk. Az viszont a csapat erejét mutatja, hogy még így is aránylag biztosan, gond nélkül győztünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





