Kiütéses soproni diadal a betliző Szolnok ellen

2004.11.14. 22:54
Címkék
A litván Marcauskaité elküldése azt jelentheti, hogy a szolnokiaknál centerposzton előtérbe kerülhet az ijfú Horti játéka, aki vezéregyénisége volt az U18-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatottnak, és szerepelt a húsz éven aluliak kontinensviadalán is.
Volnaja a vendégeknek szerzett vezetést, majd Borovicková triplával fordított. Kétperces kosárcsend következett, elsősorban azért mert mindkét együttes Euroliga-színvonalon védekezett. A szolnokiak kaptak előbb lábra, két akciójukat is triplával fejezték be, Farmer majd Fürész révén. A soproniak nem tudták saját lendületes játékukat játszani, mivel a vendégek fegyelmezetten zártak vissza saját térfelükre. A negyed közepén aztán büntetőkkel megkezdte a felzárkózást a hazai együttes, sőt a 7. percben Blahusková villanásaival meg is fordította az állást. Ahogy hátrányba került, leblokkolt a Szolnok, eladott labdák, kihagyott ziccerek következtek a vendégek játékában. A közönség által támogatott hazai csapat szinte szárnyakat kapott. Borovicková, amellett, hogy remekül "pörgette" a zöld-sárga együttest, kiválóan célzott a hárompontos köríven túlról, Blahusková pedig pazar megoldásaival a tavalyi Eb-n nyújtott formáját idézte. Jelentős hazai előnnyel zárult az első szakasz, a második elején pedig Matovics kosaraira érkezett mindig válasz a vendégektől. A 14. percben Farmer és Papp is három-három személyinél járt, és leültette pihenni Fürészt is, aki addig csapata legjobbja volt. A sok személyi miatt zónavédekezést rendelt el a vendégek mestere, hazai oldalon pedig Vajda is megvillant, így a 17. percben már húsz pontra nőtt a különbség. A félidő végének egyik eseménye Tapodi Péter technikai hibája volt, amelyet egy ártalmatlannak tűnő szituáció után kapott Vígh játékvezetőtől. Ha azt mondja valaki a Sportcentrumban a derbi előtt, hogy a szünetben 26 ponttal vezetnek majd a kedvencek, nem nagyon hitte volna el senki. Pedig ez volt a helyzet a szünetben…

Blahusková kosara, majd Farmer negyedik hibája indította a második félidőt. Kovacsevics ügyes betörés után szerzett kosarával pedig a 22. percben már harmincpontos soproni vezetést mutatott a tábla. A vendégek jól láthatóan elkedvetlenedtek, a soproni csapatnak viszont minden bejött, illetve bement. Vajda vezetésével fokozatosan tovább növelte előnyét a hazai együttes, és a különbség a 29. percben elérte a negyven pontot. A záró szakasz elején a helyzeteket kidolgozták, de ekkor többségüket ki is hagyták a hazaiak, így a Szolnok Papp középtávoli kosaraival egy egész picit feljebb kúszott, de a hazai sikert egy pillanatig sem veszélyeztette semmiféle veszély.

Szerdán Vilniusban mínusz 19 pont. Vasárnap Sopronban plusz 39 pont. Mi a különbség?
Natálija Hejková, a hazaiak edzője: - A szerdai nap irreális volt számunkra, most viszont ragyogóan játszottunk.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
17 perce

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
18 perce

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
33 perce

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
36 perce

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
43 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
1 órája

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája