Elrajtol az Európa-kupa

2004.10.25. 21:53
Címkék
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Fowler (balra) a Volán kulcsembere (Fotó: Unger Tamás)
Nevezetes nap lesz október 26., azaz ennek a hétnek a keddje: elkezdődnek a női Európa-kupa küzdelmei, méghozzá Magyarországon, azon belül is Zalaegerszegen. A Zala Volán-ZTE a német TV 1872 Saarlouis együttesét fogadja az ottani Városi Sportcsarnokban a középső főcsoport A betűvel megjelölt kvartettje keretein belüli első fordulóban, és az első ellenfél talán abból a szempontból lehet számunkra érdekes, hogy az előző idényben még magyar edzője volt Boksay Zsuzsa személyében. Meg magyar irányítója, és a Diósgyőrben nevelkedett Csipkó Barbara nevét most is ott találjuk a németek hivatalos keretében, csakúgy mint két amerikai, két lengyel, egy fehérorosz, egy szerb-montenegrói, valamint egy szlovák légiósét. Azért mutatóba három német is akad állítólag a Saarlouisban…
Na de félre az ironizálással, vizslassuk át egy kicsit beharangozó gyanánt a hölgyek második számú európai kupasorozatának mezőnyét. A kontinentális szövetség (FIBA Europe) honlapjának adatai szerint 41 csapat várja a rajtot, három főcsoportra osztva: 10 klub a déli, 12 a nyugati, 19 - benne öt magyar, név szerint a BSE-ESMA, a Diósgyőri KSK, a Szeviép-Szeged, a Ventwest-Foton Sopron, valamint a Zala Volán-ZTE - pedig a középső konferenciában verseng a továbbjutásért. Aminek az elérése nem tűnik túl nehéznek, tekintve, hogy mindössze három együttes esik ki az első körben, 16 ezzel szemben bekerül az egyenes kieséses rendszerű főcsoport-nyolcaddöntőbe. Így hát az ambiciózusabb csapatokat talán már most inkább a február 24-én kezdődő páneurópai negyeddöntő foglalkoztatja, no meg az április másodikán és harmadikán esedékes Final Four.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
35 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
38 perce

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
48 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
1 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2 órája