Megjött az Eb legjobbja!

A neki és az általános meglepetésre ezüstérmet szerző cseh válogatott számára roppant sikeres világverseny kapcsán azt gondolhatnánk a fiatal középjátékosról: karrierje sikerekkel volt teli, útja nyílegyenesen vezetett a csúcsra, pontosabban – egyelőre – annak közelébe. Nos, mint a vele folytatott beszélgetésből kiderül, ez korántsem volt így!

A jó kezdés szárnyakat adott

– Tavaly az egész európai kosarasszakma általános elképedésére lettek ezüstérmesek, és fegyelmezett, mégis lendületes, sőt időnként szellemes játékukkal mindenki elismerését kivívták. Minek volt köszönhető ez a bravúr, hiszen a legnevesebb cseh játékosok ott sem voltak az Eb-n?
– Valóban, sem Vodicková, sem pedig Nemcová nem játszott! Volt viszont egy aránylag fiatal és nagyon egységes válogatottunk. Mindenki mindenkivel nagyon jó viszonyban volt pályán és azon kívül egyaránt. Utólag belegondolva, talán az is sokat számított, hogy ezzel a csapattal szemben Csehországban semmilyen jelentősebb követelmény nem volt, így végig felszabadultan, gátlás és mindenféle lelki nyomás nélkül játszhattunk. Az Európa-bajnokságot a hazaiak, a görögök ellen kezdtük, akik nagyon magabiztosak voltak a meccs előtt, örültek, hogy egy gyengébb csapattal kezdhetnek… Ezek lettünk volna mi, aztán simán megvertük őket harminchárom ponttal. A következő mérkőzésen Izrael ellen is nagy fölénnyel nyertünk, megjött az önbizalmunk, és ezzel a lendülettel a három nagyon erős, papíron a miénknél jóval többre tartott, nevesebb játékosokból álló válogatottat, a szerb-montenegróit, a franciát és a lengyelt is legyőztük. Százszázalékos teljesítménnyel jutottunk el a döntőig, ott szenvedtük el első és egyetlen vereségünket az oroszoktól. A finálé elvesztése utáni első pillanatokban még kicsit elkeseredettek voltunk, ám később már nagyon tudtunk örülni az ezüstnek. ---- A ---- &