Trummer kilenc triplát dobott Pakson

MEDGYESY FERENCMEDGYESY FERENC
2004.04.14. 22:04
Címkék
Nemcsak nagy lendülettel, de jobban is kezdett a házigazda, ahol ezúttal Smith helyén Kiss Zsolt kapott lehetőséget a kezdőcsapatban.
Zsoldos András együttese láthatóan igyekezett elkerülni az utóbbi időben már-már szokásos vasi villámrajtot, ennek megfelelően Mészárosék kettőzött figyelemmel kísérték a vendégek két pontgyárosát, Ike-ot és Trummert. Igaz, mindketten egyszer-egyszer betaláltak távolról az elején, ám ezzel együtt is a 7. percben már tíz pontra nőtt az Atom előnye. Tovább rontotta a Körmend helyzetét a vérszegény büntetőzés is, zsinórban hat dobást rontottak el a vasiak. A távoliak lényegesen jobban mentek az első negyed tizennégy pontjából, tizenkettőt távolról értek el a körmendiek. Látványos volt a mérkőzés ezen szakasza, mindkét csapat inkább a támadójátékot erőltette, ennek megfelelően kevesebb energia jutott a védekezésre. Az ASE biztosan tartotta tíz pont fölötti előnyét, még úgy is, hogy a kezdőből ekkor egyedül Davis volt a pályán. Nem volt már a másik oldalon Ike sem a parketten, aki legutóbb Pakson 37 pontig jutott. Az első félidőben mindössze hat egység állt neve mellett. Az első játékrész legeredményesebbje, Trummer gyors öt pontjával folytatódott a játék a szünet után, majd a körmendi csapatkapitány két triplát is beszórt, s már 23 pontnál járt, együttese pedig 41-nél. Cziglernek ugyanakkor a bünetőkkel gyűlt meg a baja, hosszú idő után tíz pont alá csökkent a paksi előny. Ez láthatóan meg is zavarta kicsit a házigazda játékát, törvényszerű volt hát az időkérés (50–43). Nem telt el két perc, és rendbe szedte magát a Paks, Cseszlai és Czigler révén újra visszaállt a rend, ismét 15 ponttal ment az Atom, úgy tűnt, használt a rövid szusszanás. Trummer is kapott egy kis pihenőt, ezalatt az örökifjú Mujanovics pótolta a kieső triplákat. A negyed 29 vendégpontjából 21 esett távolról, vagyis továbbra is hatékony volt a körmendi fegyver. Hiába volt azonban a triplazuhatag, az ASE "a sok kis pont is jó" alapon az utolsó szakaszban is tartotta korábbi előnyét. Igaz, a hajrá tartogatott némi izgalmat, az utolsó percbe fordulva, ugyanis 84–76-ra alakult az állás. Trummer ekkor kilencedik (!) hárompontosát is célba juttatta, ám a győzelem a házigazdáé lett, és a rájátszásban csak ez számít.

Mennyi gyakorlás van az eredményes triplák hátterében? – kérdeztük Trummer Rudolftól.
– Természetesen rengeteg, hiszen hetente többször is tartunk dobóedzést. Hol időre, hol dobásszám alapján, de nagyon sokat gyakoroltam pályafutásom során. Ezzel együtt is, ma minden összejött, az elért kilenc triplám egyéni rekordnak számít.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
2 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
2 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
3 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája