A Pécs kiütötte a Diósgyőrt

2004.02.15. 22:21
Címkék
Csodálatos látványt nyújtott a csordultig telt csarnok a Miskolci Városi Sportközpontban, látszott, óriási várakozás előzte meg a borsodi megyeszékhelyen az illusztris vendég, a PVSK látogatását.
Hatalmas hangorkánban, remek hangulatban kezdődött ezáltal a rangadó – lám, mit tesz egy idegenbeli bravúr, a DKSK soproni sikere után máris megnőtt az érdeklődés Brosovszkyék iránt, és aki eddig nem jött, most hirtelen kíváncsi lett a piros-fehérek meccsére.
Nehezen akart megszületni az első kosár, idegesen kezdtek a csapatok, aztán néhány könnyű dupla hatására az alapszakasz győztes PVSK nyugodott meg előbb. Háromszor is tiszta ziccerbe kerültek tehát az elején a vendégek a hazai palánk alatt, ami egyértelműen a diósgyőri védekezés kritikája, de Brosovszky sarokból dobott triplája után a Vukicsevics-együttes is lábra kapott, és az első negyedben majdnem végig méltó ellenfele volt a címvédőnek.
Csakhogy ott van a mondatban az a bizonyos "majdnem", ami arra utal, hogy a kisszünet előtti utolsó pécsi támadás végén Iványi betalált a messzeségből, és a tripla már hétpontos vezetéshez juttatta a vendégcsapatot. Valamint óriási lélektani előnyhöz, és ez meg is mutatkozott a következő percekben: szinte hibátlanul dobtak a fekete-fehérek a második játékrész elején, méghozzá jobbára a hárompontosvonalon túlról. A csereként beálló Szakács pedig, aki két triplát is jegyzett ebben az időszakban, jól őrizte a DKSK pontgyárosát, Eördöghöt, és ezzel kivette a vendéglátó méregfogát. Sorra haltak el az eredménytelen diósgyőri akciók a kőkemény baranyai védőfalon, miközben a PVSK elöl is hibátlanul kosárlabdázott, és a kitűnően működő baranyai gépezet 21 pontos előnyt termelt a negyed derekára.

Lendületben a mostanság feltartóztathatatlan pécsi karmester: Iványi Dalma (a labdával) ezúttal is gyôzelemre vezette a PVSK-t
Lendületben a mostanság feltartóztathatatlan pécsi karmester: Iványi Dalma (a labdával) ezúttal is gyôzelemre vezette a PVSK-t
Lendületben a mostanság feltartóztathatatlan pécsi karmester: Iványi Dalma (a labdával) ezúttal is gyôzelemre vezette a PVSK-t
Nyilvánvaló volt, hogy nem fog végig ilyen jól játszani a vendégcsapat, s így is lett: a félidő előtti percekben kisebb hullámvölgybe került a Pécs, így tudott kicsit farigcsálni hátrányából a Diósgyőr, jobbára a kitartóan próbálkozó Brosovszky, Eördögh kettős pontjaival. Mindazonáltal nem kellett különösebben aggódniuk Iványiéknak a meccs feléhez érkezve, mert még így is 15 ponttal vezettek. Egy érdekes adat: a nagyszünetben 5/6 volt a PVSK triplamutatója, ami 83 százalékos teljesítmény.
Különösebb változást a térfélcsere sem hozott, a listavezető folytatta aktuális ellenfele "bedarálását", ami a végig kitartó – ám nem mindig sportszerű – diósgyőri B-közepet leszámítva, dermedt csendet teremtett a hazai szurkolók körében. Ôk nem azért jöttek, hogy vergődni lássák a piros-fehéreket, és hogy a harmadik negyedre már 26 pontos hátrányba, vagyis kilátástalan helyzetbe kerüljenek kedvenceik… Akiknek annyi mentségük azért van, hogy egyik legjobbjuk, Csávás bokaszalag-szakadása miatt nem játszott, és a mérkőzés közben Fodor is kidőlt a sorból. Ezzel együtt azt sem szabad elfelejteni, hogy a DKSK rápihenhetett a rangadóra, egész héten a PVSK-ra készülhetett, miközben mostani megverője, sorsdöntő csatát vívott szerdán az Euroligában.
Nagyon csúnya vereséget szenvedett a hazai pályán egészen eddig veretlen Diósgyőr a bajnokságban így továbbra is veretlen Pécstől, amely előtt le a kalappal vasárnapi teljesítménye miatt. Azért pedig külön, hogy hibátlanul dobta a büntetőket, ugyanis mind a 13 szabaddobását kosárra váltotta.

Hét közben fontos nemzetközi kupameccset játszottak, míg a DKSK pihent. Miként lehet az, hogy mégis önök voltak sokkal frissebbek? – kérdeztük a lefújás után Iványi Dalmától, a PVSK klasszisteljesítményt nyújtott irányítójától.
– Hozzá vagyunk szokva a heti kétmeccses ritmushoz, ha úgy tetszik, strapához, így ez nem újdonság számunkra. Sikerünk fontos volt a magyar bajnokság szempontjából, és ismét bebizonyítottuk, hogy akár van centerünk, akár nincs, akkor is nagyon jók vagyunk. Együttesünk számára extramotivációt jelentett, hogy olyan híreket kaptunk, mely szerint a diósgyőriek nagyon készülnek, meg akarnak verni minket, s ez is pluszerőt adott számunkra.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
53 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
58 perce

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
3 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik