"Tapodi Péter és a kosárlabda királynői" ez a felirat fogadta a szolnokiakat a bemutatásnál, a megelőlegezett bizalom tehát megvolt, ezt azonban nagyon nem igazolták a hazai hölgyek a meccs elején.


De megmaradt, és a folytatásban újra növekedni kezdett. Hogy miért? Mert a Szolnok nem bírta el a kulcsembernek szerződtetett Bjelica betlijét, nem bírta el, hogy játékosai ziccereket ügyetlenkedjenek el, és a tetejébe még négy büntetőt is elhibázzanak az első húsz percben. Ha továbbra is Kovacsevics találtaira, valamint Veszel palánk alatti harcosságára építő soproniak gyors megindulásai viszont általában kosárral végződtek – vagyis a vendégek nem csináltak semmi különöset, semmi váratlant, csupán hozták a szokott lendületes játékukat, amivel ezúttal eredményesek is tudtak lenni a Tiszaligetben. Még úgy is, hogy Papp két kettő plusz egyes kombinációt is összekapart magának a palánk alatt a második negyed elején, és még úgy is, hogy Zakaluzsnaja, a zöld-sárgák első számú centere már a 12. percben megkapta harmadik személyi hibáját.
Jellemző, hogy az első félidőben a második percben feljegyzett kettő-kettes állás kivételével végig a vendégek vezettek, aztán a fordulás után bekövetkezett az a fordulat is, amire a lelkes Tisza-parti közönség oly nagyon várt. Nemcsak utolérte ugyanis vetélytársát a Szolnok, hanem Csákány második hármasával rangadó során először a vezetést is megszerezte. Ez lett az eredménye annak, hogy feljavult Djelmisék védőmunkája, és hogy a leindítások ellen is megtették a szükséges lépéseket, például kevesebb labdát ajándékoztak el, és jobban zártak vissza. De, besegítettek nekik a soproniak is: borzasztó rosszul dobtak a zóna ellen kintről, eképpen történhetett, hogy a harmadik negyed első nyolc percében mindössze két pontot dobtak.
Közben egyre többet reklamáltak a csapatok és az edzők a játékvezetők ítéltei ellen, és sajnos úgy látszott jogosan: eleinte az Orsi, aztán pedig a MÁV-Coop kérhetett számon sok mindent a szürkeruhásokon, így hát talán nem is volt véletlen, hogy a hajrában Szabó sípmesternek szerelnie kellett egy kicsit a sípját. Feszült hangulatban érkeztünk tehát el a végjátékhoz, ami Vajda két pontos középtávoli dobása után döntetlenről indult. Aztán az utolsó játékrészre nagyon feljavuló fiatal játékos egy triplát is beszórt, ami már sok volt a vele ellentétes utat bejáró, és a jó harmadik negyed után ismét visszaeső Szolnoknak.

Veszel (a labdával), a soproniak centere négy ponttal és nyolc lepattanóval jelentôsen kivette a részét csapata sikerébôl (Fotó: Pluzsik Tamás)
Mi volt az oka annak, hogy a rangadó nagy részében ennyire gyengén játszott a csapata? – szegeztük a kérdést Tapodi Péternek, a szolnokiak szakvezetőjének.
– Egy-két embernek el kell gondolkodnia azon, hogy miért van itt, és hogy ilyen teljesítménnyel meddig élvezheti a közönség és a vezetőség bizalmát. Ezzel a vereséggel semmissé tettük a riválisokkal szemben megszerzett előnyünket, most kezdhetünk mindent előről.
BSE-ESMA–Atomerőmű-KSC Szekszárd 101–76 (28–22, 20–14, 28–17, 25–23)
Városmajor u., 150 néző. V: Fekete, Peremiczki
BSE: Vaszics (3/3), Kosjár (5/3), HAGARA (19), KALMÁR-NAGY (15), PALMER (24/6). Cs: Andó (14), NÉMETH B. (11/3), Horváth A. (5), Kárász (4), Sárdi (1). Edző: Déri Csaba
SZEKSZÁRD: HOFMANN (11/3), Németh M. (7), Nyírő (7), Hersics (8), Antalovics (8). Cs: TÓTH ZS. (16/6), Tamás (–), Bereczki (6), Hegyi (7/3), Fedor (6/3). Edző: Vertetics István
Az eredmény alakulása. 4. p.: 14–9. 7. p.: 17–16. 13. p.: 33–29. 15. p.: 42–29. 24. p.: 58–42. 29. p.: 73–46. 35. p.: 89–59. 38. p.: 94–65
Kipontozódott: Hegyi (35. p.)
| Az állás | |||||
| 1. Pécs | 16 | 16 | – | 1312– 845 | 1.000 |
| 2. Diósgyőr | 16 | 13 | 3 | 1304–1060 | .906 |
| 3. Szolnok | 17 | 13 | 4 | 1193– 944 | 0.883 |
| 4. Orsi | 17 | 13 | 4 | 1301–1073 | .883 |
| 5. BSE | 17 | 8 | 9 | 1176–1208 | .735 |
| 6. Foton* | 16 | 7 | 9 | 896– 996 | .688 |
| 7. Szeged | 16 | 6 | 10 | 1028–1181 | .688 |
| 8. BEAC | 16 | 3 | 13 | 881–1258 | .594 |
| 9. Szekszárd | 17 | 2 | 15 | 974–1334 | .559 |
| 10. Zalaegerszeg | 16 | 1 | 15 | 1037–1203 | .531 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






