Bércsökkentés Szolnokon

2004.02.03. 22:03
Címkék
Mivel a Mol Szolnok soraiban akadnak szép számmal beteg és sérült játékosok – Takácsnak és Vaisvilának a bokája fáj, míg Orosz, Kobale és Rusznák vírusos betegséggel bajlódik –, a legutóbbi fordulóban szerették volna elhalasztani a ZTE elleni derbit, ám ehhez az egerszegiek nem járultak hozzá. Az Albacomp viszont nagyon sportszerűen helyt adott a szolnokiak kérésének, így elmarad a felek szerda esti tiszaligeti csatája, melyet március utolsó napján pótolnak a felek. Egyébiránt Szolnokon nem elégedettek a csapat eddig mutatott teljesítményével. Ezért új érdekeltségi rendszert dolgoztak ki február 1-jétől. Minden játékosnak ötven százalékkal csökkentették a bérét. Ellenben, ha az együttes az alapszakasz végén kiharcolja a legjobb nyolc közé jutást, akkor visszamenőleg valamenynyien hozzájutnak a pénzükhöz. "Csak azokkal dolgozunk együtt a továbbiakban, akik ezt elfogadják, akik nem, azok nem bíznak abban, hogy a legjobb nyolc közé tudunk kerülni, tehát nincs helyük közöttünk – mondta Nyerges Zsolt klubelnök. – Néhány játékos bizonyíthatja, hogy többre képes annál, mint amit eddig mutatott. A magyar kosarasaink mindannyian rábólintottak az ajánlatunkra, a légiósok közül Kobale és Vaisvila még nem döntött."
Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
6 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
7 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
8 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
23 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
39 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
45 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
48 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
57 perce