Egy igazi színfolt: Rodman visszatért!

2004.01.17. 20:42
Címkék
Bevalljuk, a Long Beach JamFresno HeatWave (130110) mérkőzés, amelyet az American Basketball Association (ABA) keretében rendeztek péntek este, alapvetően nem hozott volna lázba bennünket.
Csakhogy erre a napra ígérték Dennis Rodman visszatértét – és lőn: az első negyed végén talpra ugrott a listavezető Jam telt házat jelentő 4373 nézője, hiszen játékra jelentkezett a "fenenagypapa". A szőke, narancssárga, piros és kék színekben pompázó frizura alatt még mindig erős izomzat lakozik, hiszen bár a 43. évében járó kosaras még csak meg sem kísérelt kosárra dobni 28 percnyi játékideje alatt, 14 lepattanót azért csak-csak összeugrabugrált. "Kicsit zavaros volt az egész, de mégiscsak eltelt több mint három év a legutóbbi meccsem óta. Viszont egy hónap múlva százszázalékos állapotban leszek, és akkor eljön a megfelelő pillanat az előrelépésre – mondta sokat sejtetően az NBA-ben hét idényben is a legjobb lepattanószedőként záró csatár, mielőtt kimondta volna a frankót: – Nem lennék itt, ha nem az lenne a célom, hogy visszatérjek az NBA-be. Erről szól a történet." Érdeklődve várjuk a következő fejezeteket.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
3 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
4 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
4 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik