Ujvárit meghívták a gálára

2003.12.26. 20:55
Címkék
A bajnokságban remekül sikerült az évzáró Ujvári Eszter és csapata, a Pool Comense számára is: a magyar hátvéd valósággal szórta a triplákat, míg a nagy múltú együttes két sima győzelemmel erősítette meg pozícióját csoportja élbolyában.
Előbb a kilencedik fordulóban az Ares Ribera volt a comóiak áldozata, amelyre saját csarnokában is igen nagy verést (96–64) mértek Ujváriék, aztán jött hazai pályán, a Palasampietro Casnatéban a Reggio Emilia, amely az ősszel meglepetésre megverte a Pool Comensét, most azonban nem sok esélye volt (75–59). A magyar válogatottba visszatérni szándékozó kosarashölgy a Ribera ellen 21 perc alatt 20 pontig jutott, és a tizedik fordulóban sem adta alább 17-nél, úgy, hogy a két meccsen összesen nyolc hárompontost szórt – mindössze 11 kísérletből! Szenzációs távoli dobóteljesítmény, de nyilván nemcsak ennek, hanem eddigi remek produkciójának is köszönheti a 28 esztendős kosarashölgy, hogy meghívták az olaszok január 5-ei All Star-gálájára Bariba, ahol az itáliaiak nemzeti együttese a bajnokság legjobb idegenlégiósaival méri össze erejét.Csak Popék tudtak győzni

Továbbra sem lehet azt mondani, hogy a magyarok remekléséről szóló hírekkel vannak tele a hölgyek Bundesligájáról szóló híradások. Még talán Anitics Líviát lehet úgy-ahogy dicsérni a legutóbbi két játéknapon nyújtott produkciója miatt, mivel a 13. fordulóban 11 pontot dobott, és a következőben is elérte a tízes határt. Ám mivel együttese, a Marburg mindkét összecsapást simán elbukta, sokat nem lendített csapata szekerén, akárcsak klubtársa, Tarnai Zsuzsa, aki a Saarlouis, majd a Bonn ellen is leragadt két pontnál. Szintén két vereséggel zárta az esztendőt az Eperjessy Dórát foglalkoztató Bensberg, és itt sem lehet büszke a magyar játékos a két találkozón összesen elért kilenc pontjára, de hogy nem feltétlenül az egyéni eredményesség a jó szereplés záloga, azt Pop Diana esete bizonyítja. A Wasserburgban játszó romániai származású irányító ugyanis hét, illetve három pontot ért el az elmúlt két fordulóban, mégis mindkétszer részesülhetett a győzelmi prémiumból, aminek kifizetése egyébként lassan megszokottá válik az együttes háza táján, mivel már 13 diadalnál jár a tabella második helyén álló csapat.
Legfrissebb hírek

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
12 perce

NB I: Kazincbarcika–Újpest

Labdarúgó NB I
29 perce

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
1 órája

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
1 órája

Liga 2: Huszti Andrásékat is legyőzte a Sepsi

Minden más foci
1 órája

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
1 órája

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
1 órája

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik