Elindult az NBA 58. idénye

Tizenhat olyan játékos neve szerepel az NBA történetének ötven legnagyobb kosarasát jegyző lajstromon, aki (a többi között Clyde Drexler, Julius Erving, Elvin Hayes, Moses Malone, Oscar Robertson és Jerry West) aktív korában mindössze egyszer húzhatta fel az ujjára a liga bajnoki aranygyűrűjét, és tizenegy olyané, aki (például Charles Barkley, Elgin Baylor, Patrick Ewing, Pete Maravich, John Stockton vagy Lenny Wilkens) egyszer sem. Karl Anthony Malone az utóbbi társasághoz tartozik, reményei szerint azonban nem sokáig. Az általános vélekedés alapján a Lakers jó eséllyel száll harcba, hogy viszszaszerezze a júniusban elvesztett trónját: Malone mellett Gary Payton is a STAPLES Centerbe tette át a székhelyét, úgyhogy tényleg hemzsegnek a csillagok azon a vidéken. A tengerentúli sajtó máris Csodálatos Négyesként aposztrofálja a Bryant, O’Neal, Malone, Payton alkotta szuperkvartettet, amelyhez csak a nyolcvanas évek álomcsapata, a Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar fémjelezte Showtime Lakers fogható az Angyalok Városában.
A 41. évét taposó Malone nem briliáns zseni, mégis korszakos alakja a sportágnak. Az eszményi erőcsatár (power forward) megtestesítője, akinél alig akadtak jobbak az NBA-ben. Vannak, akik úgy vélik, ezt inkább a szorgalmának, a kitartásának, a megannyi edzésnek-gyakorlásnak, a remek fizikai adottságainak köszönheti, mintsem a tehetségének; mások viszont épp az ellenkezőjéről vannak meggyőződve: a talentumára esküsznek mindenekelőtt. Nem célunk eldönteni, mely csoportnak van igaza, mindazonáltal érdemes boncolgatnunk állításaik egy-egy "elemét” – amit egy szóval úgy foglalhatnánk össze: munka.

A jelenlegi mezőnyben ugyanis nála többet talán senki sem tett a sikerért, talán senki sem dolgozott annyit, mint ő. Malone egy kis louisianai településen, az alig több mint kétszáz lelket számláló Summerfieldben nőtt fel. Kosárlabdázásra nem volt ideális helyszín, "kosárgrundok” hiányában az ifjú Karlnak máshol kellett megszereznie a tudást. Viszonylagos lemaradása sokáig meg is látszott a büntetőzésében – az egyetemi csapatában, a Louisiana Techben eltöltött három idénye, plusz az első két NBA-alapszakaszi szezonja során átlagban 59.1 százalékos pontossággal hajigált a büntetővonal mögül –, de addig-addig gyakorolta a szabaddobásokat, mígnem elfogadható színvonalon nem ment neki. (Az 1987–88-as reguláris szakasz óta – egy évad kivételével – rendre elérte a 70 százalékos szintet.)
De nemcsak a technikáját csiszolta, hanem az erőnlétét is javította. Helytállóbban fogalmazva: az utóbbit tökélyre fejlesztette, aminek köszönhetően az NBA legelnyűhetetlenebb játékosa lett. A "legenda” szerint már évek óta arkansasi birtokán kezdi meg a felkészülést az aktuális idényre. Teste szinte minden porcikáját erősíti, súlyzózik, fut, gimnasztikázik. Az eredmény önmagáért beszél, ő a liga vasembere, aki mindössze tíz alapszakaszi mérkőzésről hiányzott pályafutása során! 1434 alkalommal pedig ott állt a vártán.
A csaknem másfél ezer bevetés többségén John Stockton oldalán állt. Az irányítóval 18 éven át elválaszthatatlan kettőst alkottak a Utah Jazzben és a magánéletben is ("Az egyik legjobb barátom, nagy boldogság a számomra, hogy keresztapjai lehetünk egymás gyermekeinek” – mondta Stockton régi harcostársáról), jóban-rosszban (többnyire jóban) együtt voltak, ám – még ha kétszer, 1997-ben és 1998-ban is oly közel voltak hozzá – nem sikerült a csúcsot megmászniuk. John már nem is fogja soha, Karlnak viszont még két esztendeje van rá.
Utoljára április 16-án léptek fel együtt alapszakaszi mérkőzésen; a Sacramento elrontotta az ünnepet: 95–84-re elhúzta a Salt Lake City-beliek nótáját. Két hét múlva, a playoff első körében az "ikrek” teljes jazzes karrierjének is vége szakadt, mi több, Stockton nemcsak szeretett együttesének intett búcsút, hanem játékos-pályafutását is befejezte. Az ellenfél ezúttal is a Kings volt, amely 111–91-es győzelmet aratott, és 4–1-re megnyerte a két gárda párharcát. A liga leghűségesebb párosának népszerűségéről, tiszteletéről mindent elárul, hogy amikor Malone és Stockton öt perccel a befejezés előtt leballagott a parkettről, a kaliforniai Arco Arena közönsége dörgő tapssal kísérte. Ha itt így búcsúztatták őket, el lehet képzelni, hogyan köszöntek el tőlük a Delta Centerben. "Nagyszerű éveket töltöttünk el Salt Lake Cityben, többnyire szép eredményeket értünk el, kár azonban, hogy az utolsó időszak nem sikerült valami fényesre. Remélem, szurkolóink csak a szépre emlékeznek, például arra a két esztendőre, amikor csak karnyújtásnyira voltunk a bajnoki aranygyűrűtől, amikor bejutottunk a nagydöntőbe. Bízom benne, a későbbiek folyamán is értékelni fogják, amit éveken át tettünk ezért a csapatért meg értük” – fogalmazott Malone az utolsó hazai meccsüket követően.
A Postás mindazonáltal nem csak a sikerért, a csapatért és a közönségért tesz meg mindent. A pályán kívül is példamutató életet él: él-hal a családjáért, de ismeretleneket is hajlandó elhalmozni szeretével és pénzével. A The Sporting News 1999-ben például "Az év legnagyszerűbb fickói” közé választotta, amiért 200 ezer dollárt adományozott a navajo indiánoknak, illetve jelentős anyagi segítséget nyújtott egy családnak, amelynek négy beteg gyermeke volt. Ezenkívül az évek során gyermekalapítványt is létrehozott, amelyet nemes egyszerűséggel saját magáról nevezett el. A fentiek ismeretében nem lehet önimádattal vádolni ezért.