A 12 legnagyobb igazolás

1. Karl Malone (LA Lakers)
A Utah Jazzt 18 idény után otthagyó Postás 20.6 pontot, 7.8 lepattanót és 4.7 gólpasszt hozott öszsze a legutóbbi évad mérkőzésein, de nemcsak ezeket és továbbra is irigylésre méltó fizikai erejét telepíti át Kaliforniába, hanem irdatlan eltökéltséget is, hogy végre megszerezze azt, ami egy ilyen kaliberű játékosnak 41 esztendősen már nagyon járna: a bajnoki gyűrűt.

2. Gary Payton (LA Lakers)
Fölötte is sok esztendő szaladt el, még ha öttel később is született, mint Malone. Gyűrűje még neki sincs, ezért is jött a Lakersbe, felajánlva meccsenkénti 20.4 pontját és 8.3 gólpasszát. Személyében a liga egyik legjobb irányítója érkezett Kaliforniába.

3. Alonzo Mourning (New Jersey)
Lepattanószedésben és dobásblokkolásban, egyszóval elrettentésben még úgy is a liga legjobbjai közé sorolják a volt miami centert, hogy három éve, éppen a sydneyi olimpiai aranyérem megszerzése után kiderült: súlyos vesebetegség kínozza. A legutóbbi idényt teljes egészében kihagyta, de az előszezonban biztatóan játszott, a playoffban döntő tényező lehet.

4. Antoine Walker (Dallas)
Az előidény forgatagában adott túl rajta a Boston, hogy megszerezze Raef LaFrentzet. Elképzelhető, hogy Dallasban nem szórhatja kénye-kedve szerint a triplákat, de a gólpasszaira és a védőtudományára erősen számítanak – és ha ezeken a szakterületeken teljesít, meglesz a "joga” a pontszerzésre is.

5. Sam Cassell (Minnesota)
A mezőny egyik legtapasztaltabb – mellesleg kétszeres NBA-bajnok – irányítója, de legutóbb Milwaukee-ban sokszor elragadja a hév, és előbb dob kosárra, mint hogy jobb helyzetben lévő társat keressen – szép magas is a pontátlaga. Szerencséjére Minnesotában olyan erőcsatár játszik, Kevin Garnett, akinek legutóbbi asszisztátlaga jobb az övénél…

6. Latrell Sprewell (Minnesota)
Az egykor az edzőjét fojtogató Spree elsősorban izomkötegekkel és egy pár gyors lábbal gazdagítja a Timberwolves védőjátékát, de ha a szükség úgy hozza, tekintélyes pontmennyiséggel is segítheti csapatát. Nem lebecsülendő a tapasztalata sem, amelyet bő tíz NBA-idénye alatt felhalmozott.

7. Brad Miller (Sacramento)
Az utóbbi évek egyik legígéretesebb keleti centerreménysége az európai, charlotte-i és chicagói tanulóévek, az indianai kiugrás után nagy fába vágta a fejszéjét: a Nyugati főcsoport hústornyai között próbál szerencsét. Ahhoz képest, hogy nem a hagyományos úton, azaz a drafton át került a ligába, máris szép karriert tudhat maga mögött.

8. Dikembe Mutombo (New York)
Tavaly csuklótörés hátráltatta az öreget, aki nem is nagyon tudott gyökeret verni a New Jerseyben. New Yorkban Patrick Ewing visszavonulása óta nincs igazi center, talán Mutombóban maradt annyi szusz, hogy még egyszer megmutassa, miért volt négyszer is az idény legjobban védekező játékosa.

9. Scottie Pippen (Chicago)
Tanítómesterként számítanak szolgálataira Chicagóban, ahová öt évvel a legutóbbi bajnoki cím megszerzése – és szabályszerű elüldözése – után tér vissza egy houstoni kitérőt követően, Portlandből. Nagyon más ez a fiatal csapat… Pippen mostanában sokat volt sérült, de ha kora (nemrégiben múlt 38 esztendős) és egészsége engedi, még ma is jó szemű és hasznos védőjátékos.

10. Glenn Robinson (Philadelphia)
A Milwaukee mára szétrobbantott nagy hármasa (Ray Allen, Sam Cassell, Glenn Robinson) alapemberének az utóbbi időben nem adatott meg, hogy igazán jó csapatban kamatoztassa húsz pont körüli játékát (Atlantából érkezett). Ha osztozni tud a vezéri szerepen Allen Iversonnal, ez lehet pályafutása legsikeresebb állomáshelye.

11. Antawn Jamison (Dallas)
Öt eddigi NBA-idénye pontátlaga 20 felett van, úgyhogy "természetes szövetségesekre” talál az elmúlt idény legtöbb pontot termelő csapatában. A Golden State-tel szemben a texasiaknál nem ő lesz az első számú dobó, elképzelhető, hogy a védekezésben nagyvonalúbb Mavericksnél jobban számítanak majd mérkőzésenkénti 7.5 lepattanójára.

12. Radoslav Nesterovic (San Antonio)
A csendben erősítő bajnokcsapatban nem kisebb egyéniség, mint David Robinson feladatát örökli meg. Popovich edző nem átallott Szlovéniába utazni, hogy rábeszélje az addig a Minnesotában pattogtató, az utóbbi három idényben töretlenül fejlődő centert arra, hogy Tim Duncan harcostársa legyen.