Tizenkettedik idény a Falcóban

– Elég fáradtnak tűnik. Kemény edzéseket vezényel az egyesület új vezetőedzője, Váradi Attila?
– Váradi Attila a számomra nagyon kedves Hajnal László-féle iskolát képviseli, ami azt jelenti, hogy igen kemény, de egyben játékos tréningeket is tart – kezdett bele a karmester. – A foglalkozások végére természetesen rendesen elfáradunk, ennek ellenére újra jó edzésekre járni. Főként annak tükrében, hogy ismét remek közösség kezd kialakulni a Sugár úton.
– Ön pedig kis híján faképnél hagyta ezt a társaságot.
– Ez így nem fedi a valóságot. Egyértelműen a Falcóban akartam folytatni a pályafutásomat, ám nem mindenáron. A lényeg az, hogy némi huzavona, véleménykülönbség után sikerült minden apró részletben megegyeznem a klub vezetőivel, így újabb egy esztendőre köteleztem el magam.
– Ôszintén szólva furcsa is lett volna a vasi megyeszékhely csapata ön nélkül. A Kálmán név szinte már összeforrt a Falcóéval.
– Hát ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis októberben a tizenkettedik bajnoki évemnek futok neki a szombathelyi csapatban. Lényegében a Falcóban lettem stabil első osztályú játékos, majd válogatott kosaras. Nagyon sokat kaptam a klubtól, s bizony igen furcsa lett volna, ha akkor távozom, amikor baj van. És az sem elhanyagolható, hogy minden ide köt, Vas megyében él a családom, a rokonaim, és nemrégiben Jákon telket is vásároltunk, mivel idővel építkezni szeretnénk ott.
– Ezek szerint bízik benne, hogy ez a mostani, mondjuk úgy, problematikus időszak csak átmenetinek tekinthető a klubnál.
– Mi, játékosok is ebben reménykedünk, ha az egyesület kifizeti a tartozásait, újfent nyugalmasabb, sikeresebb időszak következhet. A remélhetőleg hamarosan felépülő új sportcsarnok amúgy is fura lenne jó kosárcsapat nélkül.
– Addig azonban illene megkapaszkodni az élvonalban.
– Én nem látom ennyire sötéten a jövőt. Most, hogy már szinte teljes a keretünk, elmondható: kis szerencsével és egy igazán jó légióssal akár a legjobb nyolc közé is bejuthatunk. Ehhez persze az kell, hogy elkerüljenek bennünket a sérülések. A bentmaradás szerintem csak minimális cél.
– Mire alapozza ezt a derűlátást?
– Arra, hogy – miként már említettem – ismét jó gárda kezd formálódni. Vannak fiatal tehetségeink, s tapasztalt, rutinos harcosaink is, plusz Váradi Attila személyében ambiciózus edzőnk. Tavaly a gárda szereplésével és az összetartásával is voltak gondok. Most úgy látom, hogy mindenki egyfelé húz, remek a hangulat, és nem utolsósorban nyugodt a légkör.
– S ezek a tényezők lehetnek a jó szereplés zálogai?
– Igen, mivel ez a játék, azaz a kosárlabda csapategység nélkül nem játszható jól. Sőt, az is tény, hogy a fiatalok óriási kiugrási lehetőség előtt állnak, míg mi, idősebbek bebizonyíthatjuk, hogy a tavaszi szereplésünk csak kisiklás volt. Az biztos, hogy játéktudásban jó néhány együttessel nem vehetjük majd fel a versenyt, de: megpróbáljuk ezt akarati tényezőkkel kompenzálni. Megígérhetem, hogy minden mecscsünkön szívvel-lélekkel fogunk hajtani.
– Erre pedig minden valószínűség szerint vevő lesz a szombathelyi publikum.
– Mi is ebben reménykedünk, mivel szeretnénk rendre megtölteni a sportcsarnokot. A város vezetősége, valamint a szponzoraink úgy döntöttek, hogy továbbra is minőségi kosárlabdát akarnak a vasi megyeszékhelyen, s ezért nekünk kutya kötelességünk a tudásunk legjavát adni.
– Ehhez viszont kitűnő erőnlétre lesz szükségük. Önnek hogyan sikerült a nyáron kipihennie az előző bajnokság fáradalmait, feltöltődnie a következőre?
– A szokásos módszerrel, azaz két hétre ismét elvonultunk a családdal a Velencei-tóhoz. Dinnyés és Agárd között van egy üdülő, és mi már évek óta oda járunk. A remek környezetben a feleségem és a gyerekek kedvükre pihenhettek, én pedig "ezerrel” hódolhattam legkedvesebb hobbimnak, a horgászatnak. Az idén is éjjel-nappal pecabot volt a kezemben. Szerencsére a zsákmány sem maradt el: több tucat pontyot fogtam, s jó néhány csuka és süllő is a horgomra akadt. Úgyhogy, amikor hazajöttünk, a kialvatlanságtól fáradtabb voltam, mint amikor elutaztunk. Persze annak így is nagyon örülök, hogy távozásom után ismét újra kellett telepíteni a tó halállományát. Szerencsére később egy hétre Krétára is elutaztunk, s ott tényleg én is pihentem, rengeteget játszottam a kislányaimmal, órákon át napoztam a tengerparton, de a végén már hiányzott a mozgás. Tehát azt is mondhatnám: a pontyok után jöhetnek a pontok.