Sopron: Egyesült erővel

2003.06.18. 22:42
Címkék
A korábban csak tervként emlegetett fúzió létrejött: a jövőben együtt küzd a minél előkelőbb eredményekért a két soproni férfiklub. Az Ászok KC és a SMAFC-Roto Elzett szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egyesült erővel indít csapatot az A-, illetve a B-csoportban. Az Ászok KC már évek óta csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudta előteremteni a szakszövetség által előírt összegeket.
Az eredménytelenség, a pénztelenség ugyanakkor jó néhány szurkolót, támogatót irritált. Másrészről az eredményesen szereplő, de rendkívül szerény költségvetéssel gazdálkodó SMAFC vezetése szívesen folytatta volna jól bevált stratégiáját, melyet elsősorban soproni illetőségű, illetve a nyugat-magyarországi egyetemen tanuló játékosokra épített. Az anyagi hátteret azonban már ehhez sem nagyon lehetett biztosítani. Az idén kezdődő tárgyalásokon e nehéz helyzetből keresték a kiutat a sportvezetők, a megfogalmazott célok közt szerepelt a soproni férfi kosárlabdázás rangjának visszaállítása, a magas szintű utánpótlás-nevelés, az anyagi lehetőségekhez igazodó célkitűzések, továbbá a közvélemény és a játékosok számára is hiteles vezetés kialakítása. A megállapodás szerint a SMAFC tulajdonrészt vállal az Ászok gárdáját működtető Férfi Kosárlabda Sportszolgáltató Kft.-ben. A jövőben ezt a szervezetet közös operatív elnökség irányítja, melynek tagjai: Bácskai Kornél, Bokor Ákos, Nagy László és Szlávik Gábor, ugyanakkor kibővül a SMAFC elnöksége is az Ászok KC volt elnökségi tagjaival, valamint a város delegáltjaival. Az új bajnoki évadban Soproni Ászok-SMAFC néven áll rajthoz az élvonalbeli egylet, míg a B-csoportban SMAFC-Soproni Ászok néven szerepel az együttes. Ami a legmagasabb osztályban szereplő csapat keretét illeti, a vezetők tárgyalni kezdtek Palotai Péterrel, Vavra Péterrel, Mogyorósy Szilárddal, Preiner Gáborral, Balogh Gergellyel (valamennyien a SMAFC játékosai), Walke Károllyal, Sajni Balázzsal, Posch Barnabással, Gombás Gáborral (Soproni Ászok), valamint Pojbics Szabolccsal, az ASE hátvédjével, akárcsak a két edzővel, Szalai Jánossal, illetve Horváth Józseffel. A mérkőzések helyszíne a jövőben a Krasznai Ferenc-sportcsarnok lesz.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
2 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
2 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
3 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik