Itt az újabb körmendi káprázat

Igaz, csütörtök délután nem a Republic zenekar által megénekelt és ekként mifelénk legendássá lett 67-es út telik meg Somogyország fővárosa felé, hanem Körmend irányából a legélénkebb a forgalom. A kaposvári sportcsarnok előtt már rendőri különítmény várja az MTE-tábort; a rohamsisakok alól kivillanó, komor tekintetek láttán senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy ha netán úgy alakulna, az egyenruhás osztagok az országos főkapitány minapi, az eddigieknél határozottabb rendőri rendteremtést követelő nyilatkozatához igazodva tennék a dolgukat. A piros-fekete seregnek azonban nemigen lenne alkalma rendetlenkedni, az előrelátó rendezők tudniillik a szó fizikai értelmében is korlátok közé szorítják a mozgásukat. De kell is az elővigyázatosság, hiszen a két finalista márciusi, körmendi alapszakaszbeli találkozója a kelleténél kissé viharosabbra sikeredett; a lökdösődésbe torkolló privát meccset a férfiliga fegyelmi bizottsága a körmendiek amerikai légiósa, Hainje 250 ezer forintos büntetésével zárta le. Hainje persze már mit sem törődik a régi afférral, szorgosan melegít, bár a hazai oldal megnyilvánulásaiból egyértelmű: akadnak nála népszerűbb emberek is ezen a délutánon a városban. Az ügy másik szereplője, a Hainje által megtaszigált kaposvári Ivkovics viszont keserves arckifejezéssel, utcai ruhában sétálgat ugyanezen időpontban az öltözőfolyosón. "Nem játszom, fáj a derekam” – panaszolja, de a szája sarkában bujkáló mosolyból a rutinos érdeklődő azonnal tudja, hogy mindez csak a hagyományos Sztojan-színház része, a 37 éves szerb center nélkül nem kezdődhet el az első díszelőadás. Körmendi részről viszont tényleg van egy hiányzó: a bokasérüléssel bajlódó Trummer ugyanis csak utasként kísérhette el a társakat, a sérült szalagokat kímélendő a játékot nem vállalja. A körmendi kosárlabdázás élő legendája, a klubját mostanság éppen igazgatóként szolgáló Patonay Imre kesereg is emiatt egy sort, azután azonban becsülendő őszinteséggel jegyzi meg: "Amilyen reményekkel ennek az évadnak nekivágtunk, számunkra igazi jutalomjáték ez a döntősorozat.”
A két csapat után befut az arénába a két játékvezető is. E történésnek alapesetben nincs hírértéke, ezúttal mégis érdemes megjegyezni. A bírói karon belül ugyanis erősödik az elégedetlenség, mivel a liga immár körülbelül hatmillió forinttal tartozik a sípmestereknek. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben mostanság nem a meccsek előtt fizetik ki a mérkőzések dirigenseit, utólag utalják a meccsdíjakat és a költségtérítéseket. Csakhogy a klubok egy része jelentős elmaradásban van a befizetésekkel, így aztán nincs miből kifizetni. Figyelemfelkeltő akcióként az egymás közötti beszélgetésekben állítólag még a sztrájk lehetősége is felvetődött, ezt azonban vélhetően maguk a pénzükre várók sem gondolták komolyan.
A 2003. évi szuperfinálé első párharcát a feldobásnál a vendég fél örömére Grebenár nyeri, és az első pontot is a körmendiek jegyzik a szlovák útlevelű Toya jóvoltából. A választ a mezőny korelnöke, Dzunics postázza; a 39 éves hátvéd külön meccse az MTE-kedvenc Némethtel a folytatásban is számos szakmai ínyencfalatot kínál. De élményszámba megy a szerződését a Klíma-Vill gárdájával a napokban további két esztendőre meghosszabbító Simon, meg a horvát Toroman, a körmendi dinamit cikázása is. A látogatók mindenesetre magasabb sebességi fokozatban nyitják a találkozót, és a lassan bemelegedő Klímának ezért nyolcpontos hátránnyal kell fizetnie. Aztán persze felkapaszkodnak a házigazdák is; feltűnik amerikai légiósuk, De Gray harcos elszántsága. Egy lépéssel többnyire a Körmend jár előbbre, az egy-egy elleni játékban kialakított helyzetekre, rakétasebességű kontrákra és persze az elmaradhatatlan tripladobásokra alapozó taktika kibillentéséhez több jobb egyéni produkció szükségeltetne kaposvári oldalról, ám a kulcsemberek közül sem Ivkovics, sem Dzunics nincs a topon. A betétszámok – kell-e mondani – erről a találkozóról sem hiányoznak: előbb Mujanovicsot törli szájon ismeretlen tettes, majd később De Gray puffan akkorát, hogy talán még a földrengésmérő obszervatóriumokban is meglendülnek a mérőműszerek mutatói.
A félidei dobóstatisztika (47, illetve 45 százalék) összességében jó minőségű támadójátékot sejtet, talán csak Németh 1/6-os mutatója lóg ki kissé a sorból – az előny mégis a körmendieknél van. Az üldözőverseny hevessége a folytatásban sem csitul, ráadásul az pusztítja az átlagnál is jobban a partvonal mentén időnként sajátos sámántáncokat bemutató újonc körmendi edző, Zsebe Ferenc idegeit, hogy az amúgy is foghíjas magassorból Grebenár és Mujanovics mezszáma mellett is világítani kezd az eredményjelző táblán a negyedik személyi hibát jelző lámpa. A villámkontrákra persze az alacsonyabb szerkezet éppen ideális: a szinte önkívületben kosarazó piros mezesek a 35. percre tíz pontra hizlalják az előnyüket. Igaz, Németh ekkor már Benetton-csalogató formáját mutatja (négy tripla, összesen 14 pont a mérlege tíz perc alatt), a Kaposvár viszont fokozatosan alkatrészeire hullik szét. A 2001-es év bajnoka csütörtök este elveszti egész idényben őrzött hazai veretlenségét és ezzel a pályaelőnyét, míg a Körmend azt a bravúrt könyvelheti el, hogy a negyeddöntő, illetve az elődöntő után a finálét is idegenbeli győzelemmel kezdi.

Mestermérleg
Goran Miljkovics: – Frissebb volt a Körmend, ezért nyerte meg a döntő első összecsapását. A negyedik negyedben szinte minden bejött a vendégeknek, mi pedig csak kínlódtunk. Nincs más választásunk, vasárnap győzni megyünk Körmendre!

Zsebe Ferenc: – Knézy Jenőnek szeretném üzenni, hogy azzal az akaraterővel próbáljon meggyógyulni, mint amilyennel mi játszottunk ezen a találkozón.


Mivé lett a dagadót mérő hentes, avagy az öreg hölgy látogatása

A kaposvári műsorközlőben az a jó, hogy tökéletesen érteni, amit mond. Kiejtés, intonáció – minden rendben. Kereskedelmi tévék híradóiban – tisztelet a kivételnek – ezen tulajdonságokkal nyilván nem kaphat lehetőséget, elvégre tökéletesen érteni valamennyi szavát. Most éppen arról értekezik, hogy jó volna, ha a közönség végig sportszerűen buzdítaná imádottjait, mutassa meg mindenki, mily nemes lélek lakozik benne, sugározzék a szeretet, elvégre a tévé mégiscsak sugározza a meccset.
Alighanem ő is tökéletesen tudja, hogy ez illúzió, legkésőbb a harmadik elengedettnek vélt faultnál – a statisztikai lapon "foult”, esetleg kérjenek fel szakértőt gépelés előtt – elkezdenek dagadni a nyaki ütőerek, a szem dülled, a vérnyomás kettőhúsz, mintha konnektorba dugták volna az üvöltőt, aki rázza az öklét, ami belefér.
Egyébként van abban valami, hogyha a pályán felborul a rend, akkor a lelátón is elszabadul a pokol. Az első két negyedben egyaránt akadt egy pont, amikor úgy festett, itt a végén bármi lehet. Három perc volt hátra a játékrészekből, amikor szanaszét hevert több játékos, mellettük temetetlenül az indulatok. Egyik a földön fekve a lábával alulról akasztott be ellenfelének, igaz, aztán megtaposták, másikuk a nézőknél valamelyest indulatosabban prezentálta külsérelmi nyomait a játékvezetőnek – az persze a legteljesebb mértékig nem volt rá kíváncsi –, és akkor ott van még a kaposváriak nagyembere, egy két lábon járó Fehérvár Áruház, Sztojan Ivkovics, akinek a környékén – mint említett műintézmény szlogenje szólt egykoron: – mindig történik valami. (Még a meccs után is. Akkor leszúrta egy takarítónő. Hogy rosszul ment neki. Egy avatott szakértő a partvis mellől. Szemétdomb és lépéshiba – bájos.)
Egyszóval amikor a játékosok ordítanak, akkor a drukkerek valahol az őrület és agyvérzés határán óbégatnak – az ember pedig elgondolkodik. Vajon az, aki a büntetőt dobó arcvonala mögött integet szederjes orcával úgy, hogy kis híján az alatta lévő nyakába zuhan – természetesen sansza sincs, hogy zavarja a kosarast –, kiféle-miféle lehet civilben? Ül egy íróasztal mellett, és higgadtan mérleget készít. Netán periratokat fogalmaz. Vagy angolórákat ad. Egy hentesüzletben dagadót mér zsírpapírba. Nem tudom. De elég egy négyszer tíz perces finálé, hogy teljesen kivetkezzék magából.
Hanem az egyik sarokban, diszkréten, a második sorban üldögélt egy szemre nyolcvan felé közelítő néni. Azazhogy: hölgy. Ízléses kosztüm, ékszerek, retikül, továbbá hervadhatatlan mosoly az arcon. Az első perctől az utolsóig. Igaz, a vége felé rajta is kijött a feszültség, mert egy kosárdöntő mindent s mindenkit átalakít egy röpke időre, többé-kevésbé átmosva eredeti személyiségét.
Ô levette a kosztümfelsőt.

Szóról szóra

Németh István: – Nagyon jól játszottunk a negyedik negyedben. Ekkor bementek a külső dobásaink és leszedtük a lepattanókat. Ez döntött.

Trummer Rudolf: – Alakul, alakul, de még nem az igazi a bokám. Szörnyű a kispadról nézni a meccset, úgyhogy vasárnap, ha törik, ha szakad, játszani fogok. Már csak azért is, mert végre fel akarom húzni az újonnan kapott Vasas-mezemet!

Simon Balázs: – Először is nem tehetek mást, mint gratulálok a körmendieknek, végig jól játszottak, és a negyedik negyedben szenzációsan dobtak. Mi is mindent megtettünk, de ezúttal nem volt meg bennünk az az erő, hogy előnyt szerezzünk. Köszönet a szurkolóinknak, rajtuk semmi sem múlott.

Vinkó László, hazánk egyik legismertebb kosarasmenedzsere: – A Körmend kétszer négy napos pluszpihenőjét kamatoztatta a játék minden elemében. Ez el is döntötte a mérkőzést.

Rylan Hainje: – Remekül játszott a csapat, fantasztikus volt mindenki. Nagyon remélem, hogy vasárnap is hasonló lesz a helyzet, és akkor nagy lépést teszünk az aranyérem felé.

Sztojan Ivkovics: – Nem ért bennünket meglepetés, tudtuk előre, hogy a körmendiek frissek lesznek, és azzal is tisztában voltunk, hogy itthon is nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. De most ők is legyenek tisztában azzal, hogy mi nem adtuk fel. Nincs más választásunk, Körmenden nyernünk kell.

Kovács Kálmán, korábbi sokszoros válogatott labdarúgó: – Nagyon jó meccs volt. Három negyeden át nem látszott ekkora különbség, szerintem a Kaposvár képes lesz egyszer győzni Körmenden, most már az a kérdés, hogy a vasiak nyernek-e még itt.

Denis Toroman: – Nehéz meccs volt, amelyen szerintem az döntött, hogy képesek voltunk koncentrálni, főleg a záró negyedben, amikor szinte minden sikerült. Ekkor elléptünk, és erre már nem volt válasza a Kaposvárnak.

Dwayne Archbold: – Ezen a napon nagyon jó Körmendet fogtunk ki, bár úgy érzem, mi is nagyon igyekeztünk, de számos ziccert kihagytunk, és ez megbosszulta magát. A következő alkalommal sokkal agresszívebben kell védekeznünk, és akkor lesz esélyünk a hátrányunk ledolgozására.

Patonay Imre, a Körmend szakmai igazgatója: – A Körmend taktikája megint érvényesült. Ehhez szükség volt a külső dobások jó arányára, ami a második félidőben eldöntötte a mérkőzést. Németh a legjobbkor dobta a tripláit.

David Toya: – Németh Isti hármasai eldöntötték a meccset.