Streetball: Kőbányán rajtol a sorozat

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2003.05.19. 21:35
Címkék
Az arcok ismerősek voltak, a témák is, a helyszín viszont újdonságszámba ment: ezúttal Kőbányán, a Pataky Művelődési Központban került sor az adidas-streetball challenge évadnyitó sajtótájékoztatójára. Korábban a Városligetben tartották a hasonló rendezvényeket a szervezők, a változtatásnak azonban természetesen megvan a maga magyarázata, ugyanis a főváros tizedik kerülete ad otthont az idei versenysorozat első állomásának. Azon- belül is egészen pontosan az újhegyi Sportliget, ami már évek óta helyszíne a népszerű sportszergyártó cég még népszerűbb utcai kosarasfesztiváljának.Az első játéknap május 31., egy szombati nap, ráadásul egy nem is annyira távoli szombati nap, ugyanis már két hét sincs a kőbányai streetballig. Nevezni természetesen már lehet, mégpedig a szokott helyeken, tehát a fővárosi Váci utcai és Váci úti adidas-márkabolton, valamint a Dózsa György út 53. alatt található központi versenyirodán kívül a helyi sportirodában is, aminek a pontos címe a következő: 1103 Budapest, Kozma utca 5. Akik még ezen a héten leadják a jelentkezésüket, ingyen vehetnek részt a dobóversenyeken, amiket ebben az esztendőben hat különböző kategóriában rendeznek meg: lesz Yamaha-adidas 2ball game, zsákolóverseny, Lego büntetődobó-verseny, Opel hárompontosdobó-verseny, Ico 3 shots, és QBE lucky-dobás – ha valaki netán nem tudná, melyik fantázianév mit takar pontosan, hát egy okkal több, hogy kizarándokoljon a zöldövezetbe, a kőbányai Sportligetbe.És végül néhány szót a továbbiakról: június 21-én Szekszárdon folytatódik a sorozat, majd a következő helyszín Békéscsaba, ahol július 6-án veszik birtokukba a Csaba Center környékét az utcai kosarasok. Augusztusra már két állomást is beiktattak a szervezők, 16-án Körmenden, 31-én pedig Dombóváron tesz látogatást az adidas-streetball vándorcirkusza, hogy aztán szeptemberben a 7-i debreceni rendezvény után szokás szerint a Városligetben záruljon a sorozat már jócskán belelógva az őszbe, 20-án. Napra pontosan három hónappal a már ugyancsak szokásosnak mondható, év végi Kelet–Nyugat gála, illetve Street Jam Session előtt, amelyre az újonnan felépült Budapest Arénában kerül sor.Aki pedig még több információra vágyik az utcai kosarasfesztiválokkal kapcsolatban, az üsse be internetes böngészőjébe a www.streetballnet.hu címet. Innen egyébként a nevezési lapot is le lehet tölteni. Éljen a modern technika!
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
8 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
44 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
49 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája