Bubu közbeszólt a végén

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
2003.05.06. 21:49
Címkék
Nagy elánnal készült a szezonbúcsúztató mérkőzésre a DKSK, amely a bajnokságban hazai környezetben nem szenvedett vereséget, és erre még az oly sikeres Király-érában sem volt példa. Ráadásul a diósgyőri lányok szerették volna Balogh Gabriella számára is emlékezetessé tenni az öszszecsapást, a 35. évében járó bedobó ugyanis bejelentette visszavonulását, és társai azt ígérték neki, hogy éremmel köszönnek el tőle. Közvetlenül a kezdés előtt Honos Péter, a piros-fehérek ügyvezető igazgatója virágcsokorral köszönte meg a népszerű játékos szolgálatait.
Ünneprontóan kezdett a GYSEV: a zöldek nem voltak tekintettel sem a DKSK bronzigényére, sem Balogh Gabriellára, négy perc alatt állva hagyták a hazaiakat. A gyors játéknak köszönhetően potyogtak a kosarak, a nagy rohanás pedig a vendégeknek kedvezett, a védekezéssel kevésbé törődtek a csapatok. A második játékrész kiegyenlített küzdelemmel kezdődött, aztán egyre inkább belelkesedtek a miskolciak. Kulcsemberük, Brosovszky Mónika feljavult, a csapat pedig már a védekezésre is ügyelt, a tavalyi bajnok ebben az időszakban képtelen volt a kosárba találni, míg a DKSK szárnyakat kapott. Tűzbe jött a közönség is, hiszen a nagyszünetre a 19 pontos soproni vereség ellenére is elérhetővé vált a vendéglátó számára a hőn áhított harmadik helyezés.
A fordulás után is ellenállhatatlan volt a Diósgyőr, a GYSEV pedig kétségbeesetten konstatálta, hogy nagy bajba kerülhet. A vendégek szinte minden tempójukat elrontották, miközben mindkét oldalon háromszor csúsztak ki a csapatok a támadóidőből. A mindent eldöntő utolsó tíz percet Szlimák Hajnalka triplája nyitotta, majd úgy tűnt, hogy nagy izgalmakat hoz a hajrá. A GYSEV ekkor már a játék lassítására törekedett, a jól lepattanózó DKSK pedig utolsó tartalékait is mozgósította. Mindhiába. Amikor ugyanis összesítésben már csak négy pont volt együttese előnye, a zuhanyhíradó szerint ugyancsak búcsúzni készülő Balogh Judit megrázta magát: húsz másodperc alatt öt pontot gyűjtött, és ezzel eldöntötte a bronzérem sorsát.


Mestermérleg

Milen Vukicsevics:
– Gratulálok a lányok hozzáállásához, mindent megpróbáltak, a döntő pillanatokban azonban nem tudtak megfelelően koncentrálni. A bajnokságban
Déri marad a BSE-nél

BUDAPEST. Bár még nem ért véget a bajnokság a valószínûleg a hetedik helyen végzô városmajoriak számára, már most megszületett a megállapodás arról, hogy a következô idényben is Déri Csaba irányítja a piros-fehérek szakmai munkáját. Az idény közben Ujvári Miklós helyére érkezett edzô új megbízatása egy esztendôre szól – tudtuk meg Fogarasi Györgytôl, a BSE-ESMA nôi csapatának technikai igazgatójától.
öszszességében jó teljesítményt nyújtottak, remek meccseket vívtak, köszönöm a munkájukat, és ugyancsak köszönöm a szurkolók buzdítását.
Natália Hejková: – Elég "vidám” meccset játszottunk. Tizenöt percig vezettünk, aztán hátradőltünk, mintha befejeztük volna a mérkőzést, és alaposan felhoztuk a DKSK csapatát. Végül nagy izgalmak közepette az döntött, hogy nálunk több olyan játékos volt, akit be tudtunk vetni, és ezek a lányok a kritikus pillanatokban hozták magukat.
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
5 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
8 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
32 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
50 perce

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
1 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik