MK - Zsebe Ferencnek végül igaza lett

Vágólapra másolva!
2003.04.11. 22:14
Címkék
A mérkőzés egyik pikantériája: esztendeje szintén Körmend és Paks legjobb kosarasai mérték össze erőiket a kupasorozat első elődöntőjében, és akkor hiába lógtak meg 18 ponttal a vasiak (5840), riválisuk előnyt kovácsolt a hátrányból, és végül 7978-ra nyert.
Elődöntő
"Az a szomorú eset nem ismétlődhet meg, már csak azért sem, mert mostanság kiváló szakmai munka folyik minálunk…” – fogta viccesre a figurát Zsebe Ferenc, a Marc szakvezetője. Azt már komoly ábrázattal fűzte hozzá, természetesen a serleggel a birtokukban akarnak hazautazni szombat este, de hogy a győzelem felé vezető úton az első lépést sikerrel tegyék meg, ahhoz mindenekelőtt remek dobóteljesítmény szükségeltetik.
A találkozó másik pikantériája: két hete a Szolnok–Körmend bajnokin a vendégek kiválósága, Németh István számára idő előtt véget ért a meccs, hiszen Va-lovics sporttárs kiállítással válaszolt az őt megszólító hátvéd e helyütt idézhetetlen szavaira. Fájdalom, az Olaszországból hazatért válogatott játékos nem úszta meg ennyivel: a szövetség százezer forintos pénzbírságot varrt a nyakába. De nem is ez érdemel külön említést, hanem az, hogy a kezdés előtt Németh elsőként az összecsapás egyik bírójával, nevezetesen Valoviccsal rázott kezet…
Az előzményekhez tartozik még: egy perc lehetett hátra a feldobásig, amikor negyvenszeresére duzzadt a Atomerőmű tábora. Addig ugyanis egyedül a Debrecen paksi születésű futballistája, Éger László kiabálta, hogy "Hajrá, ASE”, aztán a Duna-parti város szurkolóit szállító busz is leparkolt a Főnix-csarnok bejáratánál, így pillanatok alatt odalett a kedvencek kedvéért az országot átutazó körmendi fanatikusok lelátói fölénye.
Megjegyzendő, amíg a kék műanyag székeken helyet foglaló drukkerhadak egálra hozták a saját párharcukat, addig a parketten jókora különbség mutatkozott a két fél között. Czigler első dupláját ugyan Toroman egy triplával überelte, a folytatás már úgy alakult, ahogy azt Fodor Péter megálmodta. Illetve: az bizonyára nem szerepelt a paksi tréner terveiben, hogy mindjárt a harmadik percben le kell mondania fia, Gergely szolgálatairól – a héten combizomhúzódással küszködő hátvéd első, egyben utolsó kosara után rögvest cserét kért, majd a hamarjában felállított diagnózisból kiderült, a húzódásból szakadás lett. "Geri” ekkor még a száját húzta, később viszont már mosolyogni is volt kedve, mert az első negyed után 27–21-re vezettek a társai. Noha több is akadt, mi egy pazar momentumot idézünk fel: Mészáros a saját térfelén szerzett labdát, sebtiben indította Smith-t, ő a lábak között passzolt Sitkunak, akinek csupán annyi dolga maradt, hogy zsákoljon egy hatalmasat. Ez az alakítás Phoenixben is vastapsot érdemelt volna, nemhogy a Főnixben…
A második felvonásról azért ne ejtsünk sok szót, mert Körmenden, ha tehetnék, elfelejtenék ezt a tíz percet, miközben az Atomerőmű produkcióját kizárólag dicsérő jelzőkkel illethettük. Mészáros védekezésben és támadásban egyaránt remekelt, Sitku jobban célzott, mint Tell Vilmos fénykorában, Smith pedig igazolta, Wayne keresztnévvel nemcsak kiváló hokisok születnek Kanadában… Mivel ezen a délutánon a többiek is beleadtak apait-anyait, a nagyszünetre 16 pontos fórra tett szert az ASE (50–34).
Azt persze badarság lett volna kijelenteni, hogy az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Egyfelől gondoljunk csak az egy évvel ezelőtt történtekre, másfelől azzal mindenki tisztában volt, a Körmendet egy másodpercre sem lehet leírni. Naná, hogy fel is jöttek a "marcos” legények, 43–52-nél néhány szurkolójuk már egyenesen a kupadiadalról dalolt. Végül mégis a vasiak nótáját húzták el… Holott három perccel az utolsó dudaszó előtt hét pontra felzárkóztak Némethék (77–70), sőt támadhattak is, ám az ugandai származású szlovák válogatott, Toya lépéshibát követett el, és onnantól fogva a paksi hapsik már nem kegyelmeztek. A vége: 88–73.
Végül is igaza lett Zsebe Ferencnek: a tavalyi eset nem ismétlődött meg…

Mestermérleg
Fodor Péter: – Ami nem működött jól az alapszakasz utolsó meccsén, azt most jobban megvalósítottuk. Úgy vélem, az egész mérkőzést kézben tartottuk, megingásainkat korrigálva megérdemelten győztünk.
Zsebe Ferenc: – Egy álommal kevesebb…
Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
6 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
6 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
6 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
6 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
7 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik