A dobószázalékon múlt

Szükség is volt a villámléptű játékmester jelenlétére ahhoz, hogy az első percekben ne húzzon el a világbajnoki ezüstérmes vendég, amely az első három támadását egyaránt kosárral fejezte be. Az állás 2–7 volt a magyarok szempontjából, amikor riadót fújtak Károlyiék, a csapatkapitány bevágott egy hármast, amitől a többiek is vérszemet kaptak, főleg Keller. A PVSK szőkesége fenomenálisat nyújtott az első negyedben: amellett, hogy sikeresen birkózott hátul a látogatók nálánál sokkal magasabb centereivel, támadásban is maradandót alkotott, hibátlan dobóteljesítménnyel elért hét pontjával. Éppen az ő büntetőjével vezettünk először a mérkőzésen a kilencedik percben, és az első játékrész végén is magyar előnyről árulkodott az eredményjelző, nem utolsósorban azért, mert az első kisszünetig egyetlen labdát sem adtak el a mieink.
A precíz játék a második tíz percben is folytatódott, okosan adogattak támadásban Ujváriék, sajnos azonban sok hiba csúszott a dobásaikba. Már a negyed harmadik percében jártunk, amikor végre sikerült betalálniuk, de szerencsére az oroszok sem nagyon tudtak gólt dobni nekünk, vagyis a védekezéssel nem volt baj. Pedig a "sok kicsi sokra megy” elvet követve a szövetségi kapitány négy kis embert küldött egyszerre a pályára, Baranováéknak ekkor mégsem sikerült kihasználniuk nyomasztó magassági fölényüket a palánkok alatt. Illetve annyiban igen, hogy nagyon gyűjtögették rajtuk a faultokat a magyar centerek, de semmi más miatt nem kellett aggódnunk, mert egy-két szellemes akció után még növelték is a különbséget legjobbjaink.
Mivel a hiányzó centik eléggé behatárolták a magyarok lehetőségeit támadásban, leginkább középtávolról és távolról kísérleteztek a mieink a fordulás után is, de sajnos nagy hibaszázalékkal. A pontszerzés tehát nem ment, így a védekezés volt az a játékelem, amelyben megpróbált annyira kitűnni a magyar válogatott, hogy meg tudja nyerni a mérkőzést. Ezek után persze minden volt a meccs, csak látványos nem, de ezt a legkevésbé sem bántuk, amíg nálunk volt az előny. Csakhogy Károlyiék négyperces gólcsendjét kihasználva, a harmadik negyed hajrájában fordítottak az oroszok és a játék képe kevés jóval kecsegtetett a hátralévő időre.
Még jó, hogy a pályán volt Ujvári Eszter is, aki ezen a találkozón volt 99. alkalommal válogatott és aki a közelgő jubileumot egy gyönyörű triplával ünnepelte a maga módján a sarokból. Ez volt az a találat, amelynek köszönhetően vezetéssel fordulhatott együttesünk az utolsó játékrészre és ezt tartotta is egészen a harminchatodik percig. Persze ez így leírva túl egyszerűnek tűnik, holott a hölgyek nagyon megküzdöttek az előny megőrzéséért, ám sajnos egy újabb négyperces kosárszünet megpecsételte a sorsukat. A lepattanók terén is egyre nyomasztóbb volt Oroszország fölénye, a legjobb dobónk, Károlyi Andrea kísérletei sorra leperdültek a gyűrűről, így meg nem lehetett reményünk a győzelemre. A rutinos Baranováék a hajrában éltek lehetőségeikkel és kicsikarták a győzelmet, amiért pedig a magyar válogatott is nagyon sokat tett. Óriásit küzdöttek a lányok, és ha kicsit jobban dobnak, meg lehetett volna a világraszóló bravúr.

MESTERMÉRLEG
Rátgéber László: – Erőn felül teljesítettünk. Megnyerhettük volna. Sajnálom, hogy az utolsó labdát, ami járt volna nekünk, nem kaptuk meg. Gratulálni kell az oroszoknak, de a csapatom is minden dicséretet megérdemel.
Vagyim Kapranov: – Nem nyilatkozom.