Ez a csapat már végleg kinőtte a tornatermeket

A kiválasztást persze tetszetősen indokolhatja, hogy fizet-e, és ha igen, mennyit a rendező város; hogy a fanatikus kosárrajongó errefelé igazán nem hiánycikk; no meg hogy a hazai pálya éppen attól valóban hazai pálya, hogy az ellenfél a feldobásnál nem lát az elképedéstől, hová is hozta a jó (?) sorsa.
Emlékezzünk csak a Körmendre, amely a kilenvenes évek derekán a szintén nem a Madison Square Gardenre hajazó Somogyi Béla Általános Iskola tornatermében verte végig Európa prominenseit, akik alighanem a meccsnapon hitték csak el, hogy élesben is azon a parketten kell játszaniuk, ahol előző nap edzettek. Előny az is, hogy a mieink mindannyian belakták már a Sugár úti komplexumot, Dzunics éveket húzott le itt, Kálmán Lászlóról pedig egyszer talán el is nevezik a majdani szombathelyi sportcsarnokot. Ha lesz.
Nem volt még olyan közgyűlése a városnak, amelyiknek ne futott volna végig az agyán a csarnok, az új, az impozáns, az ezreket befogadó modern és tágas csarnok ötlete. Kormányzati szinten is eljátszottak a gondolattal, hogy de szép is lenne, továbbá hogy mi lenne, ha.
És tényleg. Tényleg szép lenne.
Csak ha már Debrecenben holmi tornász-világbajnokság bitorolja a csillogó Főnixet, legalább Zalaegerszegre, esetleg Fehérvárra vagy Pécsre elvihették volna a franciák elleni meccset.
És ez a legkevésbé sem a tényleg bámulatosan szurkoló szombathelyiek bírálata. Ôk, mármint a nézők, nem tehetnek arról, hogy a Falco-csarnok olyan, amilyen.
A játékosok, az Európa szűk elitjébe igyekező, egyre masszívabb csapat még annyira sem.
Pontosan hozzájuk nem volt méltó a körítés, a helyszín kiválasztása. Még akkor sem, ha a találkozó osztrák FIBA-ellenőrének akkurátusan megírt jelentésében esetleg nem is szerepel az istálló szó.