Idén is Kelet–Nyugat gála

2002.11.17. 22:59
Címkék
Ebben az esztendőben sem szűkölködik jubileumokban a kosarastársadalom: hatvanadik születésnapját ünnepli a honi szövetség, tízéves az adidas-streetball, és idén tizenötödik alkalommal szerveznek Magyarországon kosárlabdában All Star-gálát. Aminek a formája többször is változott, volt, amikor Kelet mérkőzött Nyugattal NBA-mintára, volt amikor a vidékieket eresztették össze a pestiekkel, előfordult, hogy a magyarokat a nálunk játszó légiósokkal, és még az is megesett, hogy az északiak viaskodtak a déliekkel.
Most megint Kelet–Nyugat-gálára kerül sor és a jubileum kapcsán összefogtak az eddigi szervezők a sikeres rendezvény érdekében, hogy minél színvonalasabb kosárlabdashowt rendezzenek a budapesti Körcsarnokban. Nem titkolt cél az is, hogy a fővárosi helyszínnel fenntartsák a sportág iránt kiéhezett közönség érdeklődését Budapesten, hiszen ebben az idényben már sajnos egyáltalán nem jönnek a kétmilliós metropolisz csarnokaiba a legjobb labdaművészek, lévén egyetlen budapesti csapat sincs már a férfi NB I A-csoportjában. Fontos megemlíteni, hogy a jeles esemény nem jöhetne létre a Yukos Oil Company segítsége nélkül, és továbbra is támogató az adidas, a GYISM, a Yamaha és a Zwack Unicum.Akárcsak a szponzori kör, a gála felvezetése is hagyományosnak mondható, ugyanis a kezdő ötösöket a közönség szavazatai alapján jelölik ki. A modern kor vívmányainak hála, több módon is voksolhatnak a sportág szerelmesei: elektronikus úton a [email protected] emailcímen, telefonon a 06 (30) 270-7179-es számon, telefaxon a 06 (1) 450-1169-es számon, és levélben lapunk címén: 1141 Budapest, Szugló u. 83–85. A szervezők december 15-ig várják a szavazatokat.
Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
16 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
50 perce