Dinnyés edző nagy ugrása

Vágólapra másolva!
2002.11.16. 22:28
Címkék
Néhány nap alatt nagyot fordult a világ Dinnyés Attilával. A férfiválogatott fiatal másodedzőjét az elmúlt hét közepén keresték meg az A-csoportos Dombóvári VMSE vezetői, s ajánlották fel számára a bajnokság utolsó helyén szerénykedő együttes irányítását. A Körmendről tizenhat hónappal ezelőtt érkezett Déri Csaba szerződését a pocsék idénykezdet miatt a napokban bontották fel a "vasutasok”, a fiatal hazai edzőgeneráció egyik legtehetségesebb tagja pedig örömmel bólintott a felkérésre. Dinnyés huszonkét esztendeje a MAFC csapatában kezdett kosárlabdázni. Végigjárta a szamárlétrát, az összes korosztályos csapatban megfordult. Játékosként ugyan nem futott be nagy karriert, de a sportágat annyira megszerette, hogy játékos-pályafutása lezárása után sem szakadt el a kosárlabdától – belefogott az edzősködésbe. "Szerencsémre tehetséges és lelkes fiúkkal hozott össze a sors, akik közül például Báder Márton ma már a szlovén bajnokság egyik legjobb gárdájában, Fülöp Gábor Kaposváron, Bacsa Péter Körmenden, Borszéki Csaba pedig Szombathelyen pattogtatja a labdát – kezdett bele Dinnyés Attila. – A műegyetemi klubnál elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkoztam, de néhány hónapra belekóstolhattam az akkor NB I B-s felnőttek irányításába is. Időközben a kadettválogatott trenírozását is rám bízták a honi szövetség vezetői, legutóbb pedig a férfiválogatott szövetségi kapitánya kért fel segítőjének. A számomra nagy kihívást jelentő dombóvári feladatot úgy vállaltam el, hogy «másodállásban» tovább folytatom a Varga Mátyással eddig végzett munkát.”A DVMSE-nél azt várják a fiatal trénertől, hogy a bajnokság utolsó helyén szerénykedő együttest benntartsa a legjobbak között. A cél elérése érdekében Dinnyésnek egyetlen feltétele volt, hogy a vezetők mielőbb igazoljanak egy jó képességű, külföldi centert. A szakember reméli, hogy az új légióst a december elejéig tartó bajnoki szünet alatt sikerül beépítenie az együttesébe. A néhány közös foglalkozás alapján azt mindenesetre megállapította, hogy van mit javítani a játékosok fizikai állapotán, és emellett a fejekben is rendet kell tenni. Kemény munkát követel, de úgy látja, hogy valamennyi játékos partner akar lenni. Amíg az Európa-bajnoki középdöntőkre készülő válogatott felkészítésében segédkezik, a tréningeket Bálind József szakmai igazgató és Puskás Artúr csapatkapitány vezeti – természetesen az új tréner tervei alapján. "Hiszem, hogy az ez évi meccseken hátralévő ellenfeleink – a Szolnok, a Szeged, valamint a Kecskemét – közül kettőt legyőzünk, és megkezdjük a felzárkózást a bajnoki tabellán” – zárta székfoglalóját a fiatal szakember.
Legfrissebb hírek

Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
5 perce

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
14 perce

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
14 perce

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
18 perce

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
43 perce

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
47 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja, de csak Özbas Szofi tudott nyerni

Egyéb egyéni
1 órája

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik