Pénzbüntetések Zsebe Ferenc csapatában

2002.11.07. 20:54
Címkék
Egy dolog kétségtelen, a Németh István távozásával meggyengült Marc-Körmend csapata nem mérhető az előző idénybeli mércével. Így talán még a Rába-parti vezetők is rábólintottak volna arra, hogy az első hat fordulóban elért három győzelem, valamint elszenvedett ugyanannyi vereség elfogadható mérleg az átalakult, a korábbiakhoz viszonyítva veretesnek nemigen mondható garnitúrától. Csakhogy van egy igen markáns probléma: azt a bizonyos három fiaskót kivétel nélkül saját, eleddig oroszlánbarlangnak tartott csarnokában szenvedte el a vasi gárda. Talán még ez is elfogadható lenne, ha mondjuk a Kaposvár, avagy a Paks bombaerős együttesei diadalmaskodtak volna a körmendi arénában. De erről szó sincs.Legutoljára az a Szedeák leckéztette meg hazai közönség előtt Zsebe Ferenc társulatát, amely, valljuk meg őszintén: a derbi előtt tisztes vereséggel is kiegyezett volna. S ennél a pontnál már betelt az a bizonyos pohár."Csapatunk tradícióihoz mérten elfogadhatatlan a Szeged ellen mutatott játék és eredmény, ezért úgy döntöttünk, hogy megbüntetjük a társaságot” – jelentette ki Fodor Sándor, a Rába-parti csapatot működtető gazdasági társaság első embere. A zuhanyhíradó szerint azonban amellett, hogy a játékosok mélyen a zsebükbe nyúlhatnak, elképzelhető, hogy egyikük-másikuk a "munkakönyvét” is kézbe veheti a válogatott Eb-középdöntő-meccsei miatt esedékes szünetben. Természetesen, ahogy bárhol máshol, Körmenden is a légiósposztokon lenne legkönnyebb változtatni, így minden valószínűség szerint Toroman és Sola aggódhat leginkább a jövőjével kapcsolatban, mivel az eleddig állkapocssérülése miatt maródi Clay nemigen tehet a piros-feketék zsenge hazai szerepléséről. Sőt, ha minden igaz, akkor az amerikai bedobó a hét végi, Kaposvár elleni összecsapáson már Zsebe mester rendelkezésére állhat, és meglehet, vele megerősödve a makulátlan idegenbeli mérlegét is tovább tarthatja a vasi együttes.
Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
16 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
17 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
31 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
34 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
59 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája