Letámadás ellen készültek fel a hazaiak, nem hiába, mert a németek az első pillanattól kezdve ezt a harcmodort alkalmazták. Úgy indult, hogy 5–0-ra megléptek a vendégek. Ezután feléledtek a hazaiak, és Lapov szenzációs asszisztjával, valamint több labdaszerzéssel fordítottak, és tíz ponttal el is húztak. A vendégek hármas cserével próbálkoztak, sőt a nyolcadik percben már az egész kezdőötösük a padon ült. Ez sem segített azonban rajtuk, sőt a hazai centerek pontos, távoli dobásai igencsak meglepték őket. A legjobbjuknak beharangozott Whorton csak a 19. percben szerezte első kosarát. A szünet után továbbra is letámadott a német csapat, és igyekezett faragni a hátrányából, ennek érdekében gyakran cserélt a würzburgiak amerikai edzője. A székesfehérváriak azonban nemigen adtak esélyt a felzárkózásra. Az utolsó öt percre ismét teljes sort cseréltek a vendégek, a vendéglátók azonban továbbra is kitűnően játszottak, és tartják hosszú veretlenségi sorozatukat.
Mestermérleg Sterbenz László: – Egy-két percig döcögött csak a játékunk, utána jó ritmusban játszottunk. Centerben erősebbek voltunk, de a cseréink is jobbak voltak. A német csapat kemény, de tiszta játékot játszott. Gray Keith: – Nagyon jó mérkőzés volt. Remek ritmusú, kiváló csapatjátékot mutatott az ellenfelünk. A vereség ellenére a továbbjutás a célunk.