Lakers–Kings, mindhalálig!

Vágólapra másolva!
2002.10.29. 21:21
Címkék
A tengerentúlon ma hajnalban három mérkőzéssel megkezdődött az NBA új idénye, ám a földrajzi adottságok és a lapkészítési törvényszerűségek nem teszik lehetővé, hogy e hasábokon máris beszámolhassunk az eredményekről. Ehelyett és e helyütt be kell érniük évadnyitó sorozatunk negyedik, befejező részével, amelyben a Csendes-óceáni csoportot szemlézzük. Ha már a másik nyugati divízióval kapcsolatban a szélsőségeket említettük, akkor most ugyanezen a matematikai alapon maradva megállapíthatjuk: a Csendes-óceáni csoport csapatai az összesített győzelmi százalékukkal lepipálták a három másik különítményt. Innen került ki az alapszakasz bajnoka (Sacramento Kings) és  kell-e egyáltalán emlékeztetni rá?  a 20012002-es évad nagybajnoka (Los Angeles Lakers).
A csoport legjobbjai, 2001–2002
Pont (mérkôzésátlag): Shaquille O’Neal (LA Lakers) 27.2 (a ligában a 2.). Lepattanó (má): Danny Fortson (Golden State) 11.7 (4.). Assziszt (má): Gary Payton (Seattle) 9.0 (3.). Labdaszerzés (má): Doug Christie (Sacramento) 1.98 (5.). Dobásblokkolás (má): Erick Dampier (Golden State) 2.29 (7.). Mezônydobási pontosság (százalék): Shaquille O’Neal (LA Lakers) 57.9 (1.). Büntetôdobási pontosság (sz): Damon Stoudamire (Portland) 88.8 (4.). Hárompontos-dobási pontosság (sz): Eric Piatkowski (LA Clippers) 46.6 (3.)
A csoport legjobbjai, 2001–2002
Pont (mérkôzésátlag): Shaquille O’Neal (LA Lakers) 27.2 (a ligában a 2.). Lepattanó (má): Danny Fortson (Golden State) 11.7 (4.). Assziszt (má): Gary Payton (Seattle) 9.0 (3.). Labdaszerzés (má): Doug Christie (Sacramento) 1.98 (5.). Dobásblokkolás (má): Erick Dampier (Golden State) 2.29 (7.). Mezônydobási pontosság (százalék): Shaquille O’Neal (LA Lakers) 57.9 (1.). Büntetôdobási pontosság (sz): Damon Stoudamire (Portland) 88.8 (4.). Hárompontos-dobási pontosság (sz): Eric Piatkowski (LA Clippers) 46.6 (3.)
Van, aki azt mondja, a júniusi Lakers–New Jersey döntő pusztán formalitás volt. Négy–nullára nyert a Lakers. Ugyanők úgy tartják, a bajnoki cím valójában a Nyugati főcsoport döntőjében talált gazdára, akkor, amikor a testet-lelket egyaránt megviselő ütközetben a Lakers 4–3-ra lenyomta a Sacramentót. Mivel a Csendes-óceáni csoport két hatalmassága nem veszített kulcsjátékost a holt idényben, könnyű arra a következtetésre jutni, hogy kettejük idei párharcaiban is a bajnoki cím lesz a tét, dacára annak, hogy a versenykiírás értelmében csak egyikük juthat be a fináléba. Viszont amelyikük bejut…
Na de mire bejut! A pénteken véget ért előidény utolsó játéknapján volt már egy Lakers–Kings csata, amely mindössze két perce tartott, amikor nagydöntőt idéző verekedés robbant ki a lelátó alatt. Doug Christie és Rick Fox még a pályán különbözött össze (labda egymáshoz vágása, mélyütés, pofon), és hiába választották szét és állították ki őket, Foxnak az öltözőbe vezető folyosón sikerült utolérnie a sacramentóit. Ô viszont segítséget kapott néhány időben eszmélő csapattársától, akik nem voltak restek elszakadni a cserepadtól az ügy érdekében… A rajt napján nyilvánosságra hozott ítélet szerint Fox hat, Christie két meccsen nem léphet pályára, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindketten súlyos dollártízezrektől esnek el a kihagyás miatt. És ez még csak az előszezon… Nem nehéz megjósolni, hogy a négy alapszakaszbeli meccsük hordoz majd némi feszültséget magában, és jön ugye a rájátszás is, amelyben szinte kizárt, hogy elkerüljék egymást.
Ezt a bizonyos előszezonbeli mérkőzést egyébként a Sacramento nyerte meg, amely a nyáron nem túl nagy meggyőződéssel, de keresett olyan embert, aki felveheti a harcot a Lakers rettegett centerével, a 216 centis és 143 kilós Shaquille O'Neallel. Végül elhozták Keon Clarkot Torontóból, de a Kingsnél is tudják, az ő 211 centijében és 100 kilójában nem találták meg a csodafegyvert. A sacramentóiak maradnak hát a kaptafánál, az ő erősségük a sokoldalú támadójáték (104.6-es meccsátlagukkal legutóbb másodikok voltak a Dallas mögött), no meg az, hogy a kezdő ötösükben négy olyan játékos is található, aki mérkőzésenként kioszt legalább három gólpasszt. A jugoszláv Vlade Divac a 3.7-es mutatójával például a legjobb előkészítő volt az NBA centerei között. Aztán ott van a vezér, Chris Webber, valamint Divac friss világbajnok csapattársa, Predrag Sztojakovics, mindkettejüknek húsz pont fölött volt a meccsátlaguk a legutóbbi évadban – a rájátszásban ugyanilyen hatékony volt az irányító Mike Bibby is, akinek viszont sérülés miatt ki kell hagynia az idény elejét. Christie, Bobby Jackson, Scot Pollard és a török Hidayet Türkoglu a megbízható kiegészítő emberek táborát erősíti, összefoglalva tehát: Rick Adelman csapata ismét esélylyel száll harcba a Lakers ellen.
A bajnok persze nem adja olcsón a bőrét. A Lakers olyan lehetőség előtt áll, amelyet vétek lenne elszalasztani: ha Phil Jackson sorozatban negyedszer is bajnokot csinál a csapatból, akkor olyasmi történik, amire 1966 óta nem volt példa az NBA-ben. A Boston akkor nyolcas bajnoki sorozat végére tett pontot, azóta háromnál tovább senki sem jutott (odáig is csak a Chicago – no meg a Lakers). És miért is ne lehetne meg a negyedik? "A Lakers ismét lehetőséget ad a tisztelt kihívóknak arra, hogy legyőzzék Kobe Bryantet és Shaq O'Nealt.” Csupán a semleges szakértők foglalták össze így a 2002–2003-as évad lényegét – de tényleg erről van szó. Phil Jackson edzői pályafutásának egyik legnagyobb eredménye, hogy egy húrra hangolta az egymással vetélkedő két szupersztárt, akik manapság az NBA leghatékonyabb és legsokoldalúbb párosát alkotják. Shaq harcol a palánk alatt, Kobe pedig beszáguldozza a pályát – rajta kívül csupán az orlandói Tracy McGrady volt képes arra a legutóbbi idényben, hogy pontszámban 25, lepattanóban és gólpasszban pedig 5 feletti átlagot hozzon. Csak ő szegény magára hagyatottan küzdött… Viszont a Lakersben, a legutóbbi évad legjobban védekező csapatában a két nagyágyú mellett olyan márkás kosarasok végzik a kulimunkát, mint Derek Fisher, Rick Fox, Robert Horry, Brian Shaw, Mitch Richmond vagy éppen a hozzájuk nyáron csatlakozott triplavető, Tracy Murray. Éppen az ő "ellenértéke”, a Torontóba kerülő Lindsey Hunter a bajnokcsapat egyetlen vesztesége. Ha Shaq hónapok óta fájó és már megműtött nagylábujja teljesen meggyógyul (egyelőre ez nem következett be), akkor nagyon nehéz lesz megállítani az arany-lilákat.
Az eddigiekből úgy érzékelhető, hogy más csapat nincs is a tőlünk földrajzilag legtávolabb eső csoportban. Pedig! Itt tömörül a Portland, amelybe egy év kihagyás után visszatért a litván legenda, Arvydas Sabonis. A gárda erősebb lett két tehetséges hátvéddel, Jeff McInnisszel és Antonio Danielsszel is. Nagy kérdés, hogy Rasheed Wallace, Scottie Pippen, Damon Stoudamire, Derek Anderson, Dale Davis, Bonzi Wells, Ruben Patterson és említett társaik (mellesleg: ligaszerte irigyelt névsor!) képesek lesznek-e kordában tartani érzelmeiket – merthogy legutóbb úgy kapták a legtöbb technikai büntetést (95), hogy 22-t vertek a második helyen szégyenkező Dallasra…
A Seattle-től tavaly ilyenkor kevesen várták, hogy bejut a playoffba – végül mégis ez történt, és a múlt most már kötelez. A jó szereplést sokan annak tulajdonították, hogy Gary Payton beletanult a higgadt, mások játékát is megbecsülő csapatvezér szerepébe. Csakhogy az irányító a szerződése utolsó évéhez érkezett, és lehet, a következő megkötése érdekében egy picit többet vállal majd magára, mint amennyit a csapat érdeke megkíván. Pedig most, hogy a csapat kemény munkával megszabadult az alulteljesítő Vin Bakertől, és a nagy erőfeszítések árán megtartott Rashard Lewis közreműködésével ifjú centerek (Jerome James, valamint a két jugoszláv, Vladimir Radmanovics és Predrag Drobjnak) "betanítására” vállalkozik, szükség lenne Payton türelmére.
Phoenixben csúfos idényt zártak, 13 év után lemaradtak a rájátszásról, de az ifjú sztárjelöltek, Shawn Marion és Stephon Marbury vezérletével – no meg olyan "öregekkel”, mint Anfernee Hardaway, Tom Gugliotta, Bo Outlaw és Scott Williams – most mindent megtesznek, hogy kiköszörüljék a csorbát. A fiatalságra vár a nagy feladatok megoldása a Los Angeles Clippersnél és a Golden State Warriorsnál is, de amíg az Elton Brandet, Michael Olowokandit, Lamar Odomot és Andre Millert felvonultató Clippers akár a playoffot is elérheti, addig a tapasztalatlan – a rájátszást legutóbb 1994-ben megélő – Warriorsnak erre szinte semmi esélye. Antawn Jamison és társai legutóbb a leggyengébben védekeztek a ligában (103 pont mecscsenként), márpedig ez errefelé megbocsáthatatlan vétek.
Csendes-óceáni csoport, 2001–2002
1. Sacramento Kings 82 61 21 74.4
2. Los Angeles Lakers 82 58 24 70.7
3. Portland TrailBlazers 82 49 33 59.8
4. Seattle SuperSonics 82 45 37 54.9
5. Los Angeles Clippers 82 39 43 47.6
6. Phoenix Suns 82 36 46 43.9
7. Golden State Warriors 82 21 61 25.6
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik