Sokat várnak Jao Mingtől

Vágólapra másolva!
2002.10.28. 21:16
Címkék
A 15 keleti csapatot bemutatván, idénybeharangozó sorozatunk harmadik részében égtájat váltunk, azaz rátérünk a Nyugati konferencia kebelén belüli Közép-nyugati csoport együtteseinek prezentálására. Nem hétköznapi gárdák gyűltek itt össze: a 60 százalékosnál jobb mutatóval büszkélkedő elitalakulatok (San Antonio, Dallas, Minnesota), a 40 százaléknál gyengébben teljesítő, "futottak még kategóriába tartozók (Houston, Denver, Memphis), na és  a szélsőségeket ellensúlyozandó  egy középcsapat (Utah) is. A legutóbbi alapszakaszban regisztrált végeredmény alapján így lehetne felosztani ezt a divíziót, április óta azonban történt egy s más, ezért ma már egy kicsit másként vázolnánk fel az erőviszonyokat. A rajt pillanatában  kezdés helyi idő szerint ma este a ClevelandSacramento, a PhiladelphiaOrlando és a San AntonioLA Lakers meccsel  olybá tűnik, mintha valamelyest összesűrűsödött volna a mezőny. Amely azért, valljuk meg, így sem hétköznapi gárdákból áll.
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
A „törpékrôl” csak annyit, hogy Francis (balra) 191, Mobley 193 centi magas. Jao 226…
Itt van mindjárt a San Antonio. Gregg Popovich csapata nem titkoltan azzal a szándékkal vág neki a 2002–2003-as évadnak, hogy tovább meneteljen, mint az utóbbi két évben. A Spurs számára mindkét alkalommal a nyugati elődöntő jelentette a végállomást, és mindannyiszor a Los Angeles Lakers tette ki az "út vége” táblát. Nem lesz könnyű ezt kitépni a kaliforniaiak kezéből, de megvan rá az esély – feltéve, ha létrejön a nagy párharc. A "sarkantyúsok” három remek emberükben, MVP-jükben, Tim Duncanben, egy majdnem zöldfülűben, Tony Parkerben és egy újoncban, Emanuel Ginóbiliben bízva várják a kétszeres visszavágót. Az erőcsatár Duncan a legutóbbi idényben karrierje legprímább szezonját produkálta, az edzői kar hasonló szárnyalást vár tőle az idén is. A másodéves irányító, a francia Parker máris kihagyhatatlan, és talán hamarosan "ez a sors vár” majd a friss vb-ezüstérmes Ginóbilire is. Fontos kosarakat szerezhet – tartják a nyáron szerződtetett argentin hátvédről, akinek a sokra képes Steve Smithszel kell megküzdenie a kezdő ötösbe kerülésért. Nem beszéltünk még a rutinos centerről, David Robinsonról, akire évről évre kevesebb teher hárul, noha biztos helye van az alap kvintettben. Nos, az 1999-ben bajnok Admirális még veterán korában is el tud dönteni egy-egy mérkőzést, de már nem sokáig lehet hasznára együttesének, ugyanis az idény végén visszavonul.
A nagy öregeknél maradva következzék most a Utah rövid bemutatása. Meglehet, a Jazz szekerét lassan már két évtizede húzó Karl Malone, John Stockton kettős utolsó alkalommal veselkedik neki együttesen egy NBA-idénynek, és – először marad le a rájátszásról. Mindkét "veszély” valós: a 39 éves Malone nemrég kilátásba helyezte, hogy egy év múlva abbahagyja a játékot; a Salt Lake City-iek 1986–87 óta a leggyengébb alapszakaszukat (44 győzelem, 38 vereség) produkálták a legutóbbi idényben, és keretük nem igazán erősödött azóta (Donyell Marshall, Bryon Russell, John Starks ment, Matt Harpring, Calbert Cheaney és Mark Jackson jött) – ráadásul két élharcosuk sem lett fiatalabb, Stockton is már 40 éves. Mit mondjunk, az is nagy bravúr lenne a négy éve még nagydöntős Jazztől, ha egy fordulót menne a playoffban. Hiába, változnak
az idők!…

A csoport legjobbjai, 2001–2002
Pont (mérkôzésátlag): Tim Duncan (San Antonio) 25.5 (a ligában az 5.). Lepattanó (má): Tim Duncan (San Antonio) 12.7 (2.). Assziszt (má): John Stockton (Utah) 8.2 (5.). Labdaszerzés (má): Karl Malone (Utah) 1.90 (7.). Dobásblokkolás (má): Raef LaFrentz (Denver, Dallas) 2.73 (2.). Mezônydobási pontosság (százalék): Donyell Marshall (Utah) 51.9 (3.). Büntetôdobási pontosság (sz): Steve Nash (Dallas) 88.7 (5.). Hárompontos-dobási pontosság (sz): Steve Smith (San Antonio) 47.2 (1.)
Ugyanezt a teljesítményt nyilván kudarcként értékelnék a Dallasnál, amely a legutóbbi alapszakaszban franchise-csúcsot állított fel a győzelmek (57) tekintetében. Sőt, Mark Cuban klubtulajdonos e sikeres évad után nem egyébről, mint a bajnoki aranygyűrűről ábrándozik – talán nem is alaptalanul. Csapatában, amelynek Don Nelson a főedzője, nem volt nagy a jövés-menés a holt szezonban, az erősítésekre ugyanis már a 2001–2002-es idény közben sor került. Nick Van Exel és Raef LaFrentz érkezett akkor a Mavsbe, amely elsősorban a támadásaira helyezi a fő hangsúlyt (105.2-es pontátlaggal ligaelső lett tavaly). A nevezett fiúkon kívül Steve Nash, Michael Finley, Dirk Nowitzki és a többiek sem szakadnak meg védekezés közben, ám ha a texasiak ezen a rossz szokásukon javítani tudnának, tényleg lenne keresnivalójuk a rájátszásban.
A Minnesotánál nem a defenzív játékot hiányolják, hanem – egyelőre – Terrell Brandont. A 12. szezonjára készülő irányító rendkívül sérülékeny, csak 32-szer léphetett parkettre az elmúlt esztendőben, és jelenleg sem bevethető, éppen csak lábadozik térdsérüléséből. (Felipe Lopez sem egészséges, ő biztosan kihagyja az előttünk álló évadot.) A Timberwolves ezért a minap szerződést kötött Rod Stricklanddel, a Miami 36 éves szabadügynökével, aki így továbbra is Kendall Gill csapattársának vallhatja magát – hiszen az ügyes labdalopó szintén a Heatből érkezett Minneapolisba. Strickland Brandon kidőlése ellenére valószínűleg csak cserepados lesz, Flip Saunders edző ugyanis az ugyancsak új erőnek számító Troy Hudsonnak (Orlando) szánja az irányítói posztot. A legnagyobb kérdés az a Minnesotánál, hogy a gárda le tudja-e győzni saját magát, azaz sikerül-e neki túljutni a playoff első körén, ahonnan az utóbbi hat évben sohasem került tovább. Kevin Garnett, adott számodra a lecke!
A Houston, amely pocsék szezonon van túl – 34.1 százalékos alapszakaszi mutatóval majdnem húsz évvel korábbi mélypontjára került –, nem tette ilyen magasra a lécet. A Rockets egyelőre apró lépéssel kíván előrébb jutni, ami annyit jelent, hogy be szeretne kerülni a rájátszásba. De abba mindenképp. Ez nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, a texasiaknak ugyanis kitűnő a játékosállományuk. Cuttino Mobley, Steve Francis, Maurice Taylor, Glen Rice (utóbbi három sérülések miatt irdatlan mennyiségű meccset hagyott ki a legutóbbi idényben), valamint a kiegészítő ember, Moochie Norris mind-mind kiváló kosaras. És akkor még nem beszéltünk az egyik friss szerzeményről, a nyári draft 1/1-eséről, Jao Mingről. A 226 centi magas kínai centertől nemcsak a houstoniak várnak sokat, hanem a liga szakemberei is.
Új, fiatal együttes van kialakulóban az egy évvel ezelőtt Vancouverből Memphisbe költöztetett Grizzliesnél. Pau Gasol és Shane Battier akkoriban számított újoncnak, Drew Gooden pedig jelenleg "elsős”. Mindazonáltal nem lehet azt mondani Gasolra, hogy olyan, mint egy nyeretlen kétéves, hiszen 2002-ben ő kapta meg az Év újonca kitüntető címet. A szakértők szép jövőt jósolnak a spanyolnak, akinek október 29-től a Clevelandtől igazolt hárompontos-specialista, Wesley Person adhat majd "nehéztüzérségi támogatást”.
Marcus Camby decemberig legfeljebb a mankójára támaszkodhat, ugyanis csípőműtéten esett át a közelmúltban, Cheaney, Scott Williams és a vezér, Antonio McDyess pedig távozott a klubból – épp az utóbbiért cserébe érkezett Camby a New Yorkból. Nehéz idők jönnek tehát a denveriekre, akik az egykori Knicks-centeren kívül két tehetséges újonccal, a brazil Hilarióval és a grúz Nikoloz Ckitisvilivel erősítették meg átalakuló keretüket.
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
3 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik