Megvan Rátgéber László kerete az Eb-középdöntőre

Vágólapra másolva!
2002.10.24. 21:01
Címkék
Hogy bár szép csöndben, de közelednek az Európa-bajnoki középdöntők, azt mi sem jelzi jobban, minthogy Rátgéber László, a női válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét. A Pécsett is dolgozó szakvezető a legtöbb játékost saját csapatából, a PVSK-ból hívta meg, ahonnan öten tagjai a keretnek, szintén sok, egészen pontosan négy játékost ad a Soproni Postás, kettőt-kettőt a GYSEV és a Zala Volán, míg a Szeged és a BSE egyet-egyet.
Személyi változások következnek az Ászokban

SOPRON. Szerzôdésbontást kezdeményez két játékossal a Soproni Ászok KC. A férfibajnokságot rettentôen rosszul kezdô soproniak elköszönnek a jugoszláv Milorad Kovacsevicstôl és Jávorszki Gábortól. Az indoklás szerint a játékosok teljesítménye nem felel meg az elvárásoknak, s ezt támasztják alá a számok is: a 32 esztendôs center négy bajnoki meccsen 27 pontot ért el, míg Jávorszki három találkozón ötöt. Jó hír lehet ugyanakkor a soproniak számára, hogy hétfô óta Kmézics Zorán alakulatával készül a jugoszláv Borisz Maljkovics. Az irányító az elmúlt bajnokságban Szolnokon szerepelt, majd a nyáron a MAFC csapatával hozták hírbe. Maljkovics sorsáról néhány napon belül döntenek az Ászok KC vezetôi, az igazolása nem titkoltan a Kovacseviccsel való megegyezés függvénye – jelentette tudósítónk, Weisz Ferenc.

Így állt össze a tizenöt nevet tartalmazó névsor.
"Ha nem lesznek sérülések, ha nem jön közbe semmi, akkor ez a magyar női válogatott kerete” – mondta Rátgéber László a listára, amelyen Béres Tímea, Csákány Emőke, Englert Orsolya, Eördögh Edit, Hagara Zsuzsa, Horváth Zsuzsanna, Iványi Dalma, Kajdacsi Judit, Károlyi Andrea, Keller Annamária, Papp Krisztina, Seres Éva, Török Szilvia, Ujvári Eszter és Vajda Anna neve áll. "Az Amerikában tanulók sajnos nem állhatnak a rendelkezésemre, reméljük, Béres Tímea viszont már teljes értékű harcos lesz a fontos meccsekre” – fűzte még hozzá a kapitány.
És hogy mik lesznek azok a bizonyos fontos meccsek? Először a finnek várnak az első kör után két győzelemmel és egy vereséggel álló együttesre november 20-án Tamperében, aztán három nappal később Pécsett fogadjuk az oroszokat, a záró csata színhelye pedig Maribor lesz, november 27-én, Szlovénia legjobbjai ellen.
Legfrissebb hírek

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
31 perce

NB I: Kisvárda–Paks

Labdarúgó NB I
35 perce

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
40 perce

NB II: két gól Karcagon, vezet a Szentlőrinc a baranyai rangadón – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
50 perce

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
52 perce

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
59 perce

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
1 órája

Kosárlabda: hatodikként zárt az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik