Újabb pofont kapott a magyar bajnok

Vágólapra másolva!
2002.10.23. 21:08
Címkék
Nincs sok okuk örömre mostanában a paksi kosárlabda-szurkolóknak, hiszen csapatuk eddig mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyben jócskán elmaradt a várakozástól. Legutóbb ugyan Pakson "lemosták a nem túl acélos Sopront, nyilatkozta is Fodor Péter edző, hogy "okultunk a nemzetközi mérkőzések tapasztalataiból, és amit ott az ellenfelek mutattak agresszivitásból, gyorsaságból és pontosságból, azt most alkalmazni is tudtuk.
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Egyedül a litván Jurgilas (jobbra) játéka dicsérhetô a paksiak közül
Nos, a csoportban szintén nyeretlenül álló észtek ellen itt volt az alkalom lemérni, hogy az eddigi vesztes meccseken valóban sikerült-e ellesni valamit. A csarnokban csupán 400 drukker latolgatta az esélyeket, amelyek már a kezdés előtt romlottak, hiszen az utóbbi időben jó formában játszó Czigler a bemelegítés alatt csak kislányával játszadozott, vírusfertőzés miatt kellett kihagynia a mérkőzést. A tallinniak fiatalos lendülettel – tízes keretükben öten is épphogy beléptek a húszas éveikbe – estek a házigazdának. Mindezek dacára az ASE felvette az ellenfél által diktált pörgős tempót, s a védekezésben is kellő határozottsággal tette a dolgát. Ekkor csupán egyetlen ellenféllel, a roppant erős Danielsszel nem tudtak mit kezdeni a mieink. Az észtek amerikaija hat pontot jegyzett az első négy percben, ám ez kevés volt az üdvösséghez, hiszen a hazaiaknál a Sitku, Jurgilas, McMahan hármas erősített, így állandósult az Atom vezetése. Szép lassan gyarapodott az ASE-előny, a második negyed közepére elérte a tíz egységet. Sober edző először csak a hangját emelte fel, aztán cserélt is, igyekezett ráncba szedni fiait. Az észt ifjoncok vették a lapot, ennek volt betudható, hogy a hazaiaknál megszaporodott a pontatlanság, az eladott labda. A szünetre így is maradt hét pont a korábban kicsikart vezetésből, s ekkor még úgy tűnt, a nyeretlenek csatájában Mészárosék szerzik meg első győzelmüket.
Hogy a végén nem így lett, az legkevésbé Jurgilason múlt. Az ugyancsak balti iskolán nevelkedett litván harcosságával és ponterősségével is kiemelkedett az Atomerőműből. Czigler távollétében a lepattanózásban is ő tartotta a frontot mindkét palánk alatt. Aztán az a bizonyos front, ha lassan is, de veszni látszott. Hiába volt a szünetben még elégedett Fodor edző, kezdett felőrlődni a magyar bajnok. Fáradtak a paksiak, pontatlanná váltak a dobásaik is. Különösen a távoliak. A sorra elrontott próbálkozások ellenére a hazaiak továbbra is erőltették e műfajt, ám összességében vérszegény 23 százalékos (6/26) hatékonysággal céloztak. Azért maradt még némi paksi előny a záró szakaszra is, ám a másik oldalon Kriisa és Pehka éppen az utolsó negyedben jött rá igazán a triplák "ízére”. Így persze nem volt meglepő, legfeljebb felettébb kellemetlen, hogy hosszú idő után átvette a vezetést a Tallinn. Amíg az ASE játéka szinte atomjaira hullott szét, aközben az észtek taktikusan, egyre magabiztosabban haladtak első sikerük felé. Hiába próbálkoztak a paksiak letámadással, majd indításokkal, szinte semmi, de semmi nem jött be.
"Hazai pályán tíz pont körül dobni egy-egy negyedben, ez nem teljesítmény. Nem értem, mitől estünk vissza. Rengeteget hibáztunk, a második félidőre fejben elfáradtunk” – kesergett a levonulásnál Fodor Péter. A vendégek viszont joggal örültek, hiszen úgy nyertek, hogy a végén hat percig nem engedélyeztek pontot a magyar bajnoknak, 12–0-ra hozták ezt a szakaszt. Ezt látva, végig morcos edzőjük is megenyhült. "Fiatal csapatom három vereség után végre idegenben tudott nyerni. A szünet után dőlt el minden, amikor is nagyon jól védekeztünk” – vont mérleget Andres Sober.
Legfrissebb hírek

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
8 perce

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
18 perce

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
58 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
8 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája
Ezek is érdekelhetik