Szertefoszlatták a mítoszt

Mindössze két együttes várta veretlenül a férfi kosárlabda-világbajnokság középdöntőjének zárónapját: a házigazda Egyesült Államok és Argentína. Az amerikaiak menetelésükkel csak a kötelező feladatukat teljesítették – szerda estig a Team USA sorozatban ötvennyolc meccset vívott meg győztesen az NBA-profik közreműködésével, mint emlékezetes, a nyitányt a Dream Team I megjelenése jelentette a barcelonai olimpia kapcsán –, az argentinok hibátlan mérlege azonban talán még magukat az egyszeres vb-aranyérmes dél-amerikaiakat is meglepte. Többek között azért is, mert Ruben Magnano alakulata azon, egyébiránt kisebbségben lévő csapatok egyike a vb-n, amelyeknek nincs NBA-légiósuk. Igaz, ez csupán a pillanatnyi állapot, hiszen az első számú csillag, Emanuel "Manu” Ginóbili már betette a lábát az ajtón; a San Antonio által három esztendeje draftolt hátvéd a hírek szerint a következő évadot végre a Spurs színeiben kezdi el. És mivel Ruben Wolkowyski volt már korábban a Dallas és a Seattle, Juan Sanchez pedig a Philadelphia kosarasa, irigyeket az esetleges San Antonió-i kiruccanásával aligha szerez magának a csapaton belül a Kinder Bologna hátvédje, meg aztán társai is valamennyien európai sztárkluboktól kapják a fizetésüket: kilencen Spanyolországban vendégmunkások, míg Leandro Palladino Nápolyban, Wolkowyski pedig mostanság a CSZKA Moszkva együttesében kosarazik.
"Az argentinoké a leginkább NBA típusú csapat a világbajnokságon, remek játékosaik vannak valamennyi poszton” – dicsérte afféle sajtra áhítozó róka módjára az ellenfelet a szerda esti (magyar idő szerint csütörtök hajnalban lejátszott) összecsapás előtt George Karl, a hazaiak szövetségi kapitánya. Aki azonban azt gondolná, hogy a dél-amerikaiak e méltatás eredményeként gyomorgörccsel küszködve várták volna a veretlenek csatáját, az igencsak téved. Fabricio Oberto, a Pamesa Valencia 208 centis centere például a déli órákban még a belváros egyik előkelő bevásárlóközpontja, a Nordstrom lemezboltjában válogatott a CD-k között…

A ráhangolódással azonban így sem volt baj. Olyannyira nem, hogy a tizenkilencedik percben már húsz pont volt az előnye a tavalyi dél-amerikai bajnoknak a házigazdák ellenében! A – tegyük hozzá – igencsak ideges házigazdák ellenében. Jellemző, hogy Paul Pierce előbb megpróbálta elgáncsolni a mellette elrobogó Hugo Sconochinit, majd fültövön vágta a spanyol Tau Cerámica bedobóját (a bostoni mindkét bűnéért személyi hibával lakolt), aztán meg Baron Davis keveredett szópárbajba a kispadon pihenő Luis Scolával. De Gregg Popovich másodedző sem volt nyugodt, a Spurs trénere a játékvezetőket nyársalta volna fel, ha a tekintettel ölni lehet.
A félidei vészhelyzet (53–37) azonban ráébresztette az amerikaiakat, hogy muszáj lesz kosárlabdázniuk is, ha az argentinok elleni 6–2-es vb-mérlegükön javítani, és nem rontani akarnak. Így a harmadik negyed végére fel is jöttek 68–60-ra, ám a folytatásban hiába volt minden erőlködésük, a fegyelmezetten és okosan harcoló argentinokat – a csapatot kézben tartani képes irányító és használható centerek híján – egyszerűen nem tudták befogni. Tegyük hozzá: ezen az estén Karl edző sem remekelt, a negyedik felvonásban például percekre a padon felejtette két legszorgosabb pontgyártóját, Pierce-et és Michael Finleyt. Ez pedig jóvátehetetlen baklövés volt: a meccset végig kontrolláló (a házigazdák egyszer sem vezettek!), a mezőnyből 50 százalékos pontossággal tüzelő (33/66) argentinok 87–80-ra nyertek, és ezzel szertefoszlott az NBA-játékosok alkotta csapatok verhetetlenségének mítosza. 2002. szeptember 4-én este kilenc óra tíz perckor, amikor lefújták az amerikai–argentin összecsapást, a Conseco Fieldhouse 5623 nézője olyasfajta sporttörténeti pillanatot élhetett meg, mint amilyennek 1953 őszén a 6:3 alkalmával a londoni Wembley-stadion publikuma volt részese.
Ami nem sikerült az Egyesült Államoknak (nevezetesen húszpontos hátrányból fordítani), azt megtették az új-zélandiak. A kiwik alakulatára eleinte csak azért figyeltek fel a szurkolók, mert meccseik előtt nemcsak bemelegítenek, hanem amolyan fogadalomtétel gyanánt eljárják szülőföldjük egy ősi törzsi táncát is. Nos, az óceániai alakulat mára már azt is bebizonyította, hogy tagjai nemcsak táncosként, de kosárlabdázóként is a parkett ördögei (erről a közelmúltban Új-Zélandon tett túrája során mellesleg a magyar válogatott is testközelből megbizonyosodhatott), ráadásul a szívük és az eszük is a helyén van. Szerdán a világbajnokság előtt még a torna titkos éremesélyesei közé sorolt kínaiakat gyűrték le, noha Vang Fej gárdája a kilencedik percben már húsz ponttal vezetett, ráadásul az új-zélandiaknál szemsérülése miatt ez alkalommal sem léphetett pályára a Miami Heat vendégmunkása, Sean Marks. Ezért aztán a kínaiak 226 centis centerével, a nyáron egyes számmal draftolt Jao Minggel jobb híján a tizenhét centivel alacsonyabb Ed Book verekedett a palánkok alatt…
És zárásként még egy elillant legendáról: a németektől elszenvedett csúfos vereségükkel a háromszoros aranyérmes, eddig nyolc világbajnoki érmet gyűjtő oroszok csak a 9–12. helyért folytathatják Indianapolisban, ami minden idők leggyengébb eredménye a szbornajától!