Tartalékos álomcsapat

Nem panaszkodhatnak a görögök, számukra igazán nem hozott balszerencsét a tizenhármas szám. Az 1998-ban Athénban megrendezett férfi kosárlabda-világbajnokság (mely a szakág tizenharmadik világgálája volt) anyagi és sportszakmai szempontból egyaránt látványos sikerrel zárult. A jegyek 57 százaléka elfogyott, vagyis hozzávetőleg 130 ezer drukker szurkolta végig az Olimpiai csarnokban és a pireuszi Béke és Barátság arénában a meccseket. Pedig az előjelek meglehetősen kedvezőtlenek voltak, hiszen az NBA-klubok tulajdonosai és az észak-amerikai profiliga játékosai között kirobbant, a kosarasok játékjogának felfüggesztésével (lockout) zárult bérvita teljességgel átformálta az Egyesült Államok válogatottjának keretét. Az NBA csillagai helyett az egyetemi bajnokságból és a CBA-ligából, valamint az Európában légióskodókból toborzott kosarasok gyűltek össze Rudy Tomjanovich alakulatában, és ez a társulat hét győzelemmel és két vereséggel csak a harmadik helyre tudott befutni az aranyérmes jugoszlávok és a döntőben vesztes oroszok mögött.Ez pedig – nem kétséges – akkor is csalódás volt az amerikaiak számára, ha az óceán túlsó partján az 1950-ben életre hívott világbajnokságnak sosem volt olyan presztízse, mint az NBA csatározásainak vagy éppen az olimpiának. A jugoszlávok az athéni diadallal egyébként élre álltak az örökranglistán, hiszen immár négy vb-elsőségnél tartanak, míg az amerikaiak meg az oroszok "csak” háromnál. Gyanítható: az augusztus 29-ikén kezdődő 14. férfi világbajnokságon a Team USA visszaveszi az első helyet, hiszen az Indianapolisban rendezendő vb-nek a házigazdák alakulata az abszolút favoritja. És igaz ez annak ellenére is, hogy George Karl gárdáját csak erős jóindulattal lehetne "álomcsapatnak” minősíteni. Hiszen a névsort kijelölő válogató bizottság ilyen-olyan okokból annak ellenére sem számíthatott a profiliga nagyágyúira – mondjuk Shaquille O'Nealre, Kobe Bryantre, Chris Webberre, Tim Duncanre, Allen Iversonra vagy éppen Vince Carterre –, hogy az indianapolisi lesz az első torna a világbajnokságok történetében, amelynek az Egyesült Államok adhat otthont. Ráadásul menet közben tovább fogyatkozott az együttes: a New Jerseyt legutóbb döntőbe segítő Jason Kidd megsérült, majd Ray Allen nevét is törölni kellett a listáról. A tizennégy hónapja fájós térddel kosarazó sydneyi olimpiai bajnoknak döntenie kellett, kikúrálja-e magát az október elején kezdődő klubfelkészülésig, vagy vállalja az amerikai színek képviseletét a vb-n. A földkerekség talán legjobban fizetett trénere, a Milwaukee gárdájánál évi hétmillió dollárt kasszírozó Karl abba a helyzetbe került, hogy akármelyik ujját harapta, éppúgy fájt neki. Szövetségi kapitányként persze nagy szüksége lett volna Allenre, egyesületi edzőként azonban alighanem fellélegzett. Mert, ha még nem esett volna szó róla: a Team USA élére tavaly október 9-én kinevezett szakember, aki 625 győzelmet és 418 vereséget könyvelhet el NBA-trénerként (és ezzel a meccsnyeréseket illetően tizennegyedik a profiliga edzőinek rangsorában, mi több, hetedik az aktív szakvezetők között), főállásban a Bucks szakmai munkáját irányítja…

Allen helyére a tartalékok közül a Duke Egyetemen az idén végzett, a Chicago Bulls által a nyári drafton másodikként kiválasztott hátvéd, Jay Williams lépett, rajta kívül Elton Brand, Andre Miller (LA Clippers), Antonio Davis (Toronto), Baron Davis (New Orleans), Michael Finley, Raef LaFrentz (Dallas), Shawn Marion (Phoenix), Reggie Miller, Jermaine O'Neal (Indiana), Paul Pierce (Boston) és Ben Wallace (Detroit) alkotja a házigazdák válogatottját. Ám a baj nem jár egyedül: a vendéglátók veteránja, az alighanem részben az indianapolisi publikum kedvéért beválogatott 37 esztendős Reggie Miller a múlt vasárnapi, portlandi, Németország elleni gyakorlómeccsen megsérült, és csak egy méretes kötéssel a jobb bokáján figyelhette a társak felkészülésének utolsó periódusát. Az amerikaiak – a magyar idő szerint péntekre virradóra kezdődő – vb első körében a C-ágra kerültek, ahol a története első vb-fellépésére készülő Algéria ellen kezdenek, majd a németek és a kínaiak következnek (az A-csoportban Jugoszlávia, Spanyolország, Kanada és Angola, a B-ben Brazília, Törökország, Puerto Rico és Libanon, a D-ben pedig Argentína, Oroszország, Új-Zéland meg Venezuela versenyez; a második körbe jutott tizenkét csapatot két csoportra osztják, ahová mindenki magával viszi a továbbjutók elleni eredményeit; a negyeddöntőtől aztán már egyenes kieséses rendszerben zajlik a verseny). Az alapfeladat nem túl bonyolult, hiszen az első körben minden ágról csak egy együttes hullik ki, ám a Team USA számára a tét ennél sokkal nagyobb: noha az Egyesült Államok válogatottjának összesített vb-mérlege 91/23, az NBA-profikkal kiálló nemzeti együttest még sohasem sikerült legyőznie egyetlen riválisnak sem. Viszont a két dallasi sztár, Dirk Nowitzki és Shawn Bradley dirigálta németek, és a "nagy falnak” titulált triót, Jao Minget (227 centi magas), Menk Baterét (210 centi) és az NBA-történet első kínai játékosát, Vang Cse-csét (217 centi) felvonultató Kína már bemelegítésként sem lesz könnyű ujjgyakorlat Karl gárdája számára.
Igaz, a hazaiak fő riválisának a szakma ezzel együtt is a címvédő jugoszlávokat tartja. A hét NBA-ben szereplő kosarast nevező kékek élén az a Szvetiszlav Pesics áll, aki – ez idáig egyetlen trénerként – már két válogatottat is Európa-bajnoki aranyhoz segített: 1993-ban Németországét, tavaly pedig szülőhazájáét. Az 53 esztendős, újvidéki illetőségű szakember azonban nemcsak a régi szép emlékek, a rivális iránti szakmai érdeklődés, no meg amiatt kíséri majd megkülönböztetett figyelemmel a németek menetelését, hogy főállásban a Rhein Energy Köln edzője – hanem azért is, mert fia, a 25 éves, Szarajevóban született Marko a német válogatott kezdő irányítója…