Hátvédet igazolt a PVSK

Vágólapra másolva!
2002.08.15. 20:56
Címkék
Bár korábban arról volt szó, már komplett a MiZo-Pécsi VSK kerete, meg hogy nincs pénz új játékosra, most mégis igazoltak a baranyaiak: csütörtökön látott napvilágot a hír, miszerint a horvát Sandra Popovic Baranyában folytatja. Jó kis játékosról van szó, és tessék mind a két jelzőt szó szerint érteni, mivel a hazája válogatottjában is szereplő hátvéd mindössze 177 centire nőtt, ami még női kosárlabdában sem számít magasnak. Érdekesség, hogy Popovic korábban próbálkozott már Magyarországon, ám épp akkor akart az FTC-be szerződni, amikor a zöld-fehérek megszüntették női kosaras szakosztályukat."Nagyon jó, technikás játékos, akinek inkább a támadás az erőssége – adott rövid jellemzést a huszonöt esztendős szerzeményről Rátgéber László, a pécsiek edzője. – Remélem, be fog illeszkedni, amiben sokat segíthet, hogy már az első naptól velünk edz.” Ahogyan a tréner fogalmazott, az alternatív irányító-bedobó posztra szemelték ki a legutóbb a Croatia Zagreb együttesében játszó légióst, arra a posztra, ahol korábban Pretregerrel és Djelmissel próbálkoztak a fekete-fehérek.Most viszont már valóban betelt a keret a női Euroliga korábbi bronzérmesénél, bár igazi ötös centerük továbbra sincs a pécsieknek. A négyes poszton azonban nagy a tolakodás, ennek az oka az is, hogy a PVSK meg szeretne válni a cseh Martina Pechovától, akinek a hírek szerint még nem sikerült új csapatot találnia magának. Ô tehát aligha lesz ott a Rátgéber-együttes első edzésén jövő hétfőn, amikoris megkezdődik a hatszoros bajnok felkészülése a következő évad nagy feladataira.
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
59 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
1 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik