A Starzz is továbbjutott

Vágólapra másolva!
2002.08.07. 20:58
Címkék
A Houston és a Los Angeles után a Utah Starzz is bejutott a női NBA rájátszásába. A legutóbbi játéknapon Portlandben vendégeskedő Starzzt Adrienne Goodson 28 ponttal repítette, miközben Jennifer Azzi kilenc asszisztja egyikével túljutott az ezres határon.
Keleten sem a New Yorknak, sem a Washingtonnak nem sikerült átlépnie a playoff küszöbén, sőt, a fővárosiak sorozatban a hetedik vereségükkel magukra húzták legyőzőjüket, az Indianát. A Charlotte öt vereség után győzött, megerősítve ezzel harmadik helyét a Keleti csoportban. A Houston sorozatban a 13. hazai meccsét is megnyerte, ám játékosai nem örültek felhőtlenül, ugyanis a csapat egyik legjobbja megsérült – tíz percig állt a játék, míg az oldalba térdelt Tina Thompsont ápolták, majd levitték a pályáról. A Sacramento nyolcból hetedszer győzött, de mit ér a szárnyalás, ha a csapat lemarad a playoffról… Nagy Andrea ezúttal nem kapott játéklehetőséget, helyén Ticha Penicheiro 21 pontot, 10 lepattanót, 6 gólpasszt és 7 labdaszerzést könyvelt el. WNBA, alapszakasz, 64. játéknap
New York Liberty–Minnesota Lynx 49–52 (ld: Phillips 17, ill. T. Williams 13), Portland Fire–Utah Starzz 69–82 (ld: Burras 17, ill. Goodson 28), Houston Comets–Cleveland Rockers 67–54 (ld: T. Thompson 19, ill. Melvin, Taylor 13-13), Washington Mystics–Indiana Fever 55–64 (ld: C. Miller 12, ill. Catchings 28), Detroit Shock–Charlotte Sting 65–76 (ld: Cash 10, ill. Sutton-Brown 19), Sacramento Monarchs–Phoenix Mercury 73–70 (ld: Penicheiro 21, ill. Gillom 22)
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
39 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
41 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
50 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik