Nagy kár az elejéért

Valami van, de nem az igazi… Valahogy így lehetne jellemezni a magyarok számára a reméltnél egy nappal korábban befejeződött női junior Eb-vel kapcsolatos érzéseinket. Ismerve a korosztály honi legjobbjait, akadtak, akik úgy vélekedtek, már annak is örülnünk kell, hogy egyáltalán kijutott válogatottunk a viadalra a kvalifikáció rögös útjain – viszont ismerve az ellenfeleket, no meg azt, hogyan szorult ki Buttás Pál csapata a legjobb nyolc közül, inkább bosszankodni van okunk.
Mert ezt bizony nagyon elrontották a lányok az elején.
Utóbb kiderült, a nyitónapi, görögök elleni vereség döntött arról, hogy végül nem jutottunk be a negyeddöntőbe, vagyis most bánhatjuk csak igazán, hogy a kelleténél később pörgött fel a társaság. Pedig a viadal második felében már egészen jól játszottak Csontosék, és ha végig olyan formában és olyan mentalitással kosárlabdáznak, mint kedden a horvátok, szerdán a szlovákok és pénteken az olaszok ellen, talán még az elődöntő elérése sem lett volna reménytelen. Hozzátéve, érthetetlen, hogyan lehetnek problémák a mentalitással egy húszévesekből álló együttesnél…

Végigböngészve a magyar hölgykoszorú statisztikáját, két fontos dolgot vettünk észre, ami talán megmagyarázza, miért is végzett csak a tizedik helyen Magyarország.
Az egyik a dobószázalék, ami egyfajta minősítése egy kosárlabdacsapat támadójátékának, márpedig lányaink kísérleteinek alig több, mint egyharmada talált csupán bele a gyűrűbe, míg a másik a vezéregyéniség hiánya: írd és mondd, egyetlen játékosunk sem tudott tíz pont fölötti átlagot felmutatni.
Azaz megállapítható, nem volt vezéregyénisége a társulatnak, pedig egy olyan emberre, akinek a pontjaira az igazán kiélezett pillanatokban is számítani lehet, mindenhol szükség van. Buttás Pál vezetőedző már a torna előtt beszélt erről, hogy ilyesfajta problémákkal küzd a csapat, de reméltük, hátha a nagy tét korábban nem látott tartalékokat mozgósít egyesekben.
Sajnos nem így történt.