Rodri lépésről lépésre közelebb a teljes gyógyuláshoz

H. Á.H. Á.
2025.06.23. 10:35
null
Rodri (jobbra) félórát kapott hétfőre virradóra Guardiolától (Fotó: Getty Images)
Tavaly szeptemberi keresztszalag-szakadása óta mindössze harmadik alkalommal lépett pályára a 2023–24-es idény aranylabdása, a spanyol Rodri, akiről a Manchester City vezetedzője az Al-Ain 6–0-s legyőzése után elárulta: lépésről lépésre halad a teljes felépülés felé.

Rodri 2024 októberének végén alig hat héttel keresztszalagja elszakadása után vehette át a 2023–24-es idényben nyújtott teljesítménye elismeréseként az Aranylabdát, ám a párizsi gálára is mankózva érkezett – emlékezetes jelenet volt, ahogy Didier Drogba segítette fel a színpadra a mankóval lépdelő, ugráló középpályást. A Manchester City középpályása végül az idény utolsó előtti bajnokiján, a Bournemouth ellen néhány percre csereként beszállt a végén, ezzel tért vissza a pályára majdnem napra pontosan nyolc hónap kihagyás után. A visszatérés persze még közel sem teljes, éppen ezért jön jól számára a klub-vb, amit egyébként az európai élcsapatok amúgy a túlzsúfolt menetrendjük miatt amúgy nem fogadtak kitörő örömmel. 

A spanyol középpályásnak viszont pont illeszkedik a „felépülési menetrendjébe” a torna, hiszen tétmeccseken kaphat egyre nagyobb terhelést – előbb a Vidad Casablanca, majd hétfőre virradóra az Al-Ain ellen kapott 30-30 perc játéklehetőséget. Ez akár azt is jelenheti az idény rajtjára már „meccsre kész” állapotba is kerülhet – még ha ettől egyelőre kissé távol áll, legalábbis a City edzője Pep Guardiola szerint. 

„Lépésről lépésre kerül közelebb a teljes felépüléshez. Egyelőre félóránál többet nem tud játszani. Egy kicsit még küzd az egy-egy elleni párharcoknál, egy kicsit még erősödnie is kell, de egy ilyen hosszú kihagyás után ez teljesen normális. Fontos, hogy most az Al-Ain ellen is sokat játszhatott és sokkal jobban is játszott, mint az előző meccsen. Igazából nagyon hiányzott az idény során, de legyünk őszinték: a világ bármely csapatának nagyon hiányozna egy aranylabdás játékos” – fogalmazott Guardiola az Al-Ain 6–0-s legyőzése után, amelyen Rodri a 61. percben váltotta Nicót, majd ő adta a gólpasszt a csapata ötödik gólját szerző Oscar Bobbnak.

RODRI GÓLPASSZA

Ezzel a győzelemmel egyébként a Manchester City bebiztosította a helyét a nyolcaddöntőben, ahol a H-csoport első két helyzettje közül kap majd ellenfelet – függően attól, hogy csoportja első, vagy második helyén zár, játszhat a másik csoport második, vagy első helyezettjével. 

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Manchester City (angol)–Al-Ain (arab emírségekbeli) 6–0 (Gündogan 8., 73., Echeverri 27., Haaland 45+5. – 11-esből, Bobb 84., Cherki 89.)
Juventus (olasz)–Vidad (marokkói) 4–1 (Butuil 6. – öngól, Yildiz 16., 69., Vlahovics 90+4. – 11-esből, ill. Lorch 25.)
 

    
1. Juventus229–1+86
2. Manchester City228–0+86
3. Vidad Casablanca221–6–50
4. Al-Ain220–11–110
A G-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:57

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé és Bellingham is elutazik a Manchester City elleni visszavágóra – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 11:22

A Manchester City nem tudta legyőzni a West Ham Unitedet

Angol labdarúgás
2026.03.14. 23:04

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Guardiola: Nem sokat tennének arra, hogy fordítunk a Real Madrid ellen

Angol labdarúgás
2026.03.13. 15:29

Újabb játékosát veszítette el sérülés miatt a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.03.12. 15:29

Federico Valverde mesterhármasa után karnyújtásnyira került a negyeddöntőtől a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 22:52
Ezek is érdekelhetik