Tour de France: nincs fertőzött bringás az éllovas csapatánál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 20:52
A koronavírustesztek eredményeként nem találtak fertőzött kerékpárost a Jumbo-Vismában a Tour de France háromhetes körversenyen éllovas Primoz Roglic szerint.

Az utolsó hete előtt álló francia országúti viadal második pihenőnapját tartották hétfőn, az egy héttel korábbihoz hasonlóan ezúttal is minden résztvevő kerékpáros és stábtag átesett a vizsgálaton.

„Azt az információt kaptuk, hogy mindannyiunk tesztje negatív lett. Örülök, hiszen van még egy hetünk a versenyből” – fogalmazott a 30 esztendős szlovén sárga trikós.

A csapat szóvivője ugyanakkor rámutatott, az eddigi vizsgálatok valóban mind negatív eredményt hoztak, azonban a stábtagoké közül még nem minden teszt eredménye ismert. A szervező Amaury Sport Organisation (ASO) a viadal előtt azt a rendelkezést hozta, hogy amennyiben egy csapat két tagja – legyen az kerékpáros vagy stábtag – megfertőződik, úgy az egész istállót kizárják a versenyből.

Múlt hétfőn mintegy 650 vizsgálatot végeztek el a szünnapon, az összes bringás tesztje negatív lett, négy stábtag esetében viszont kimutatták a fertőzést. Ők azonban négy különböző csapat (Cofidis, AG2R, Ineos Grenadiers és Mitchelton-Scott) tagjai, így mind a 22 együttes versenyzői odaállhattak a következő szakasz rajtjához. Ugyancsak pozitív eredményt hozott a vizsgálat Christian Prudhomme versenyigazgatónál.

A Tour de France záró hete előtt Roglic előnye 40 másodperc honfitársa, Tadej Pogacar (UAE) előtt, míg a harmadik helyen álló kolumbiai Rigoberto Urán lemaradása már több mint másfél perc. Az előzetesen a nagy esélyesek között számon tartott címvédő Egan Bernal 8 és fél perces hátrányával már kiszállt az összetettért vívott csatából. Szlovén kerékpáros még nem diadalmaskodott a francia körversenyen.

A Tour kedden a La Tour-du-Pin és Villard-de-Lans közötti 164 kilométeres, hegyi befutóval végződő etappal folytatódik, és vasárnap a hagyományok szerint a párizsi Champs-Élysées-n zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik