Kerékpár: úgy mutatnának példát, hogy nem ölelkeznek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 17:39
null
Jakob Diemer Fuglsang (Asztana, balra) és csapattársa a tavalyi Girón (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) a járványhelyzetre tekintettel arra szólította fel a kerékpárosokat, hogy szakaszok vagy versenyek után ne ölelkezve ünnepeljenek – írja az MTI.

 

A cyclingnews szakportál beszámolója kiemelte: noha a kerékpáros csapatokat buborékban kezelik, gyakori koronavírusteszteknek vetik alá a bringásokat és védve vannak a közönséggel való érintkezéstől, a szurkolóknak és nézőknek példát akarnak mutatni az ölelkezés elhagyásával.

„Orvosként az a véleményem, hogy ezzel egyébként nem túl magas a fertőzés esélye, ugyanakkor az üzenet, amelyet el kell juttatnunk a nézőknek, világszerte az, hogy küzdenünk kell a vírus ellen. Egyben emlékeztetni kell az embereket: ne érintsenek meg másokat. Az egymást megölelve gratuláló kerékpárosok nem közvetítenek jó üzenetet” – fogalmazott Xavier Bigard, az UCI orvosi bizottságának vezetője, rámutatva: a díjátadó ünnepségeken már korábban betiltották az érintkezéssel járó gesztusokat.

A szezon lefolyásával kapcsolatban azzal együtt bizakodó Bigard, hogy kellett már halasztani vagy törölni versenyeket. Ugyanakkor figyelmeztetett rá: a június 26-án kezdődő és július 18-án végződő Tour de France nem lesz „normális" verseny.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik