K. Zs. 2021.03.06 22:24 Frissítve: 2021.03.06 23:30

Kerékpár: Tam Csilla az európai szövetség küldöttei között

Tam Csilla személyében az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) a sportág történetében először választott küldöttei közé magyar delegáltat – írja az MTI.

Tam Csilla (Fotó: bringasport.hu)

 

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati közleménye szerint Tam Csilla az első – és jelenleg is az egyetlen – magyar nemzetközi mountainbike versenybíró és oktató, 27 európai ország 29 jelöltje közül választották be a 15 fős küldötti testületbe. Ő volt az első magyarországi versenybíró, akit a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a világkupák és világbajnokságok mellett a nyári olimpiára is delegált, mégpedig 2016-ban Rio de Janeiróba. Az európai szövetség döntése értelmében így Magyarország is képviseltetheti a magyar kerékpársportot az UCI döntéshozatalában.

A kommüniké kiemelte: Enrico Della Casa, a UEC most megválasztott elnöke néhány héttel ezelőtt – még főtitkárként – járt Budapesten, akkor a 2022-es teremkerékpáros Európa-bajnokság rendezési jogának elnyeréséről tájékoztatta az MKSZ-t. Látogatása után levélben fordult Princzinger Péterhez, az MKSZ elnökéhez, amelyben kifejezte nagyrabecsülését az elmúlt évek szakmai munkája iránt, valamint felkérte Magyarországot a jelöltállításra.

„Hatalmas előrelépés ez a magyar sportágnak, sok sikert kívánok Enricónak az európai szövetség élén, Tam Csillának pedig gratulálok, hogy húsz év munkájának eredményeként nemzetközi szinten képviseltethetjük magunkat a kerékpáros diplomácia legmagasabb lépcsőin” – idézte a közlemény Princzinger Pétert.

Az MKSZ elnöke kiemelte: az elnökség 2017-es megválasztása óta minden vállalásában előre tudott lépni, a következő négyéves ciklus célja pedig, hogy mind a 12 szakág sportolóinak megfelelő létesítmény álljon rendelkezésére az edzéshez és a versenyzéshez.

(MTI)

2021.02.03 10:21:25

Kerékpár K. G.

A 19 éves korára a nemzetközi mezőnyben is tekintélyt szerző versenyző átformálná az itthoni köztudatot.

2021.01.27 20:01:19

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Arra viszont már bizonyosan nem szolgált rá, amit az elmúlt hónapokban kapott.

2020.12.01 10:11:33

Kerékpár L. PAP ISTVÁN

A motorvezetéses versenyben a legjobb külföldiekkel is felvette a versenyt. Talán éppen ez volt a baj…

2020.11.17 09:54:23

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Kicsit még saját magamnak is gyorsan veszem a lépcsőfokokat, kettesével-hármasával.”

2020.10.25 20:40:53

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Visszahelyezve Magyarországot a kerékpársport világtérképére.